2014. május 6., kedd

Csata Refidimnél - avagy kik voltak az Amálekiták?

A Sínai-félszigeten járunk, I.E. 1513 táján. Nagy sereg tart a Sínai-hegy nyugati oldala felé, harcedzett férfiak, portyázó nép. Közel 250 mérföldre jöttek délnyugatnak állandó szállásterületüktől, a félsziget északi tengerpartjától, hogy az egyiptomi uralom alatt álló pusztában kalandozzanak, fosztogassanak. A máskor erős és rettegett birodalom ugyanis közel három hónapja szinte káoszba fulladt: a fáraó váratlanul meghalt, vele állandó hadseregének színe-java, több tízezer katona, harci kocsik százai, lovak ezrei pusztultak el. Az állandó birodalmi járőrözések megritkultak, a nagy birodalom csendbe burkolózott. Híre járt, hogy a zsidók, ez a lenézett, állattenyésztő nép, amely megtűrt kisebbségként, szinte rabszolgaként élt a fáraó országában, gyakorlatilag felkelt, és elhagyta szállásterületét, keletre vonult, át Szín pusztáján, víztelen vidéken, s magukkal vittek sok kincset, aranyat, ezüstöt és drága szöveteket Egyiptomból.


A nagy sereg katonái Ézsau unokájának, Amáleknek törzséhez tartoznak. Gyakorlatilag egy rokon nép tehát az Izraelitákkal, mégis nagy haraggal és gyűlölséggel vannak irántuk. Ősapjuk, Jákob volt ugyanis Ézsau testvére, aki - szerintük - kitúrta őt jogos örökségéből, ellopva apja áldását és Isten helyeslését. Emiatt a két nép között dinasztikus ellenségeskedés, gyűlölet, és kölcsönös lenézés uralkodik. Az amálekiták pedig – örülve a szerencsés találkozásnak, úgy érzik, itt az ideje bosszút venni a közel öt évszázados sérelemért.
Refidimnek hívják ezt a helyet, a Sínai-hegytől nyugatra, dombos-hegyes vidéken fekszik, vízben eléggé száraz környék. Amálek törzse magabiztosan vonul előre, hiszen ők mind harcedzett katonák, a zsidók pedig egy vegyes sereg, tele gyermekekkel, nőkkel, idősekkel, s akik férfiak közöttük, azok sem harcosok – a rabszolgaság alatt maximum vadászatra, önvédelemre szorítkoztak, de a reguláris egyiptomi seregben nem volt szükség rájuk. Az ütközet kimenetele elég egyértelműnek látszik...



A szemben álló felek

De kik is ezek az amálekiták tulajdonképpen? Nézzük meg kicsit jobban, mit tudunk erről a népről.
Nos, hamar a végére fogunk érni a felsorolásnak, a történelmi leletek ugyanis nagyon szűkösek velük kapcsolatban. Gyakorlatilag egyedüli írott forrás a Biblia, amely említi őket ilyen néven. Tudni kell azonban, hogy a környék ebben a korszakban igencsak telítve volt mindenféle népekkel, kicsit talán kozmopolita területnek mondhatnánk. Több történész a későbbi Izrael területét a „népek országútjának” nevezi, mert pár évente  átvonult rajta a környező népek színe-virága. Sokféle leletanyag egyértelmű azonosítása ezért máig sem történt meg, s talán nem is lesz soha tudományos bizonyítás minden cserépdarab mellett annak eredetéről.
A tények röviden ezek: az amálekiták törzsi szervezettségben élő, nomád vagy félnomád, harcias nép volt. A Földközi-tenger délnyugati csücskében fekvő termékeny félholdban éltek, ütközőzónaként Egyiptom és a filiszteusok szomszédságában, több évszázadig sikeresen fennmaradva ezen erős birodalmak árnyékában.
Hadi szokásaikról nagyon keveset tudunk, de mivel semmi különleges nincs megemlítve róluk ebben a bibliai beszámolóban, joggal feltételezzük, hogy hasonló gyalogos seregük lehetett, mint az izraelitáknak. Fő fegyverzetként ekkortájt főleg egyiptomi és filiszteus hatásra a lándzsa, az egyenes kard, a hajlitott formájú "khopes", vagyis egyiptomi sarlókard, a különféle bárdok, valamint az íj és a parittya voltak, ezek megtalálhatóak lehettek mindkét nép fegyvertárában.
Sem lovasságról, sem harci szekerekről nem kapunk említést, s a seregek méretéről is csak  sejtéseink lehetnek. Az izraelita nép száma ekkor 600.000 főre tehető, amelyből nagyjából (a mai napig érvényes, felnőtt férfi lakosság 10%-a= maximális haderő szociológiai képlete alapján)  kb. 25-30.000 ember volt maximum a hadra fogható férfi. Azt olvassuk, hogy közülük a sereg vezére, Józsué "kiválasztott" harcosokat, vagyis nem az egész fiatal férfi lakosság vonult ki harcolni, talán maximum 10-15.000 fő. A csata a bibliai leírás alapján hosszan elhúzódott, egész nap. Ebből arra kell következtetnünk, hogy nagyobb létszám lehetett jelen, ami ugyancsak alátámasztja a fenti számhoz való közelítést. Hatalmas túlerőről sem kapunk jelentést, tehát az amálekiták számát is hasonló méretűre becsülhetjük, sőt talán még egy kicsit kevesebbre is, ha feltételezzük a kalandozó, fosztogató "bűntető-hadjárat" elméletét, és hogy harcban jártas seregről beszélünk, szemben a zsidók harcban tapasztalatlan katonáival.

A csata előzményei

Röviden összefoglalva az első bekezdést még egyszer: néhány hónappal vagyunk egy Egyiptomot megrázó kataklizma után. A fáraó, és seregének krémje elpusztult a Vörös-tengerben, s az utódlás kérdései, a sereg újjászervezése, valamint hatszázezer rabszolgamunkás kivonulása gyakorlatilag megrengette az ország nagyhatalmi státuszát. Egészen természetes tehát, ha a környező népek mozgolódni kezdtek az egyiptomi uralom ellen. A sínai félsziget, amely függő terület volt, jó terepnek ígérkezett egy kis portyázáshoz, hiszen a régészeti feltárások szerint komoly türkizbányái voltak, ráadásul itt kóborolt néhány százezer volt rabszolga, akiknek nyakán még be sem gyógyult a rabbilincs nyoma... 
Érdemes megvizsgálnunk a környék topográfiáját is. (Szkenneltem nektek egy szupa' kis térképet, mert amiket a neten találtam, borzalmasak, ez pedig tökéletes a céljaimnak.) A félsziget délkelet felé egyre nagyobb tengerszint feletti magasságokat produkál, víz pedig egyre kevesebb van. Természetes felszíni vízfolyás egyáltalán nincs, de az időszakos patakok keskeny szurdokokat és völgyeket, arabul "vádikat" vájtak maguknak, ezek szabdalják a vidéket. 
A csatára a félsziget középső részén került sor, valószínűleg egy tágasabb völgyben vagy fennsíkon, a Sínai-hegytől nyugatra. Az amálekiták érkezése nem hatott a meglepetés erejével, valószínűleg a felszín jellegzetességei, vagy a jó felderítés miatt korán észlelték a közeledésüket. Estére közelítették meg egymást, de ekkor egyik sereg sem kezdeményezte a csatát. Az amálekiták valószínűleg fáradtak lehettek -közel 250 kilométer menetelés állt mögöttük, vagy még több, hiszen nem biztos, hogy célirányosan mentek, pontosan tudva, hol lesznek a "szökött rabszolgák". Ráadásul a környéken nincs víz. A zsidók "csináltak maguknak", amikor Mózes keze által az Igaz Isten vizet fakasztott a sziklából. De az amálekiták szállítani kényszerültek, méghozzá elég messziről. A legközelebbi komolyabb vízforrás, (ami ezen a térképen nem is látszik) a  Fayran vádi 30-40 kilométerre van északra. Érthető hát, ha a döntő csata előtt pihenni akartak.
Az izraeliták szintén örültek az így nyert időnek. Ne feledjük, Egyiptomból való távozásuk óta nem is viseltek háborút, nem volt tapasztalatuk, hadszervezetük, tapasztalt vezéreik vagy taktikájuk. Az éjszakát használták fel mindennek a pótlására. Mózes megbízta Józsuét - róla még lesz szó máskor, mert megérdemel egy külön posztot - hogy szervezze meg a hadsereget, tisztekkel és katonákkal, és biztosította őt az Igaz Isten támogatásáról, amely Józsuénak és a népnek bizonyosan óriási töltést adott. Látni fogjuk ennek hatását a csata elején.
Reggel a zsidók felvonultak csatasorban, talán egyetlen masszív tömegben a klasszikus, szárnyakra osztott stratégia helyett, ez tapasztalatlan katonáknál jobb is így. A nép vezetői, Mózes, Áron és Húr egy magasabb, jól látható dombra mentek fel, nemcsak azért, hogy jól lássák a csatát, hanem hogy jelenlétükkel is buzdítsák a harcosokat.
 

A harc menete

"És az történt, hogy amikor Mózes felemelte a kezeit, az izraeliták kerekedtek felül, de amint leengedte a kezeit, az amálekiták kerekedtek felül. Amikor Mózes kezei elnehezedtek, hoztak egy követ, alája tették, és ő ráült; Áron és Húr pedig tartották a kezeit, egyik az egyik oldalon, másik a másik oldalon, s így a kezei biztosak maradtak napnyugtáig. Józsué pedig legyőzte az amálekitákat és a népüket, kardélre hányva őket." 
2Mózes 17:11-13

A csata reggel kezdődhetett. Apró részleteket nem tudunk meg, de a szűkszavú bibliai beszámolóból az alábbiakat rekonstruálhatjuk.
A csata első szakaszában az izraeliták harcoltak jobban. Képzeljük csak el: szárnyak helyett egyetlen masszív tömbben, magabiztosan (hiszen látták Mózest, égre emelt kezekkel a közeli dombtetőn), és mély motivációtól fűtve küzdöttek, rohamuk meglepte és megrendítette a sokat látott amálekitákat, akik tetemes veszteségeket szenvedhettek az első órákban. Talán nem sokon múlott, hogy meg nem futottak. De aztán a harci rutin, a kiképzés és a gyakorlat kezdte helyrehozni a dolgokat.
A leírás alapján azonban az igazi baj a jól látható helyre, "propaganda célból" felálló Mózessel lehetett. Ne feledjük, ez a remek férfi ekkor már több, mint 80 esztendős volt, nem bírt órákat állni feltartott kézzel. Látva, hogy Ő csügged, a zsidó harcosokon is csüggedés vehetett erőt, ráadásul kezdték látni elhulló társaikat, és rájöttek, hogy ez a háború dolog nem annyira egyszerű azért. Ez a morális probléma épp elég lehetett, hogy lendületük megtörjön, s az amálekiták, akik 1-1 elleni harcokban jobbaknak bizonyulhattak, kezdtek felülkerekedni. Ekkor már órák óta dúlhatott a küzdelem, hol hevesebben, hol gyengébben, újabb tartalékok bevonásával, mindkét fél részéről fogyott a szufla, s az értékes víz.
A helyzetet a vezetői tisztánlátás oldotta meg. Mózes társai jól reagáltak, tudva azt, mennyire szükséges a morál az ilyen helyzetekben. Ők sem voltak már fiatal emberek, de leültették Mózest egy nagy kőre, és saját maguk tartották a karjait.
Elképzelhetjük, amikor a fáradt és reményvesztett izraeliták elkezdték észrevenni, hogy Mózes karja újra a magasban, ezáltal újra helyeseltek lehetnek az Isten előtt. Gyorsan terjedhetett a hír, talán maga Józsué is kiáltásokkal buzdította a katonáit, hogy tekintsenek Mózesre, aki éltes kora ellenére nem csügged, hát ők se tegyék!
Pontosan tudjuk, az efféle lelki töltet milyen nagyon lényeges egy elhúzódó csatában. Az izraeliták minden erejükkel, utolsó erőtartalékaikkal, morális biztonságban küzdhettek, de az amálekitáknak nem voltak efféle tartalékaik, ráadásul ők is elfáradtak és veszteségeket szenvedtek. Ismét kezdtek alulmaradni, s ekkor már a gyakorlottság sem segített. A legalább 6-8 óráig tartó öldöklés végére teljes vereséget szenvedtek, veszteségeik irreálisan nagyok lehettek, lévén nem tudtak hová visszavonulni a pusztában, a zsidók pedig nem ejtettek foglyokat. Nem tudjuk, sikerült-e elmenekülniük némelyeknek, vagy mind egy szálig megölték őket, biztosak lehetünk azonban vereségük totális voltában.
A zsidó nép megvívta első nagy csatáját, és győzött, nem érdemtelenül. Az Igaz Isten valóban támogatta őket, s ebből sikert tudtak kovácsolni. Néhány évszázaddal később, Saul király idején sikerült teljesen leszámolni az amálekiták népével, most azonban csak egy időre elvették a kedvüket a rablóportyáktól.

Összegzés és a fentiek felhasználása

A cikket illusztráló figurák egy nagyon kellemes gyártó munkái, név szerint a Gorgon Studios, és Steve Saleh szobrász kezét dícsérik. Nem amálekitának vannak szánva, hanem spártai helótáknak, könnyűgyalogságnak. Viszont nekem nagyon tetszenek, és semmilyen elvi akadálya nincs, hogy amálekitáknak használjuk őket, hiszen azok megjelenéséről semmit sem tudunk. Több más gyártó figuráit felhasználhatjuk persze tetszés szerint, lehetnek Wargames Factory-féle núbiai gyalogság, vagy Cutting Edge amoriták, de a Foundry vagy a Castaway Arts figuráit is, sőt mindezeket keverhetjük is, ha látványos sereget vagy szép diorámákat szeretnénk. Részemről azért tettem le ezek mellett a voksot, mert változatosak, robosztusak, igazi "rosszfiús" metszésűek, ezen felül pedig nem sok mindenkiről tudok, akinek itthon - sőt, akár Európa ezen részén - rendelkezne ilyen figurákkal, ezért szokatlanul látványosak is. A gyártó weboldalán körbe lehet nézni, én egy, a fenti csatát ábrázoló dioráma miatt bizonyosan veszek belőlük pár darabot. Természetesen a mű központi témája Mózes lesz egy meredek sziklatetőn, Húrral és Áronnal, alatta pedig a két sereg néhány katonája, a harcok kezdetén.

2 megjegyzés:

  1. Na végre eljutottam oda, hogy elolvassam. Látom kerestél egy témát, amibe nem tudok belekötni, kiegészíteni, de ne bízd el magad, ami késik nem múlik... ;)

    TG

    VálaszTörlés
  2. Korrekt léírás, lássuk a diorámát!

    VálaszTörlés