2015. november 5., csütörtök

Kings of War - ókori sereggel 1. rész

Úgy tűnik, én is belépek a Kings of War-ral blogolók táborába. Rég óta kerestem valami könnyen tanulható játékrendszert, amelyben össze tudom mérni ókori seregeim harckészségét, történelmi csatákat tudok modellezni, és egyben jó szórakozást is nyújt. Elolvastam pár ingyenes rendszert és néhány fizetőset is, egyik jobb volt, mint a másik. De vagy túl bonyolultak voltak egy kezdőnek, vagy az általam preferált talpalást nem támogatták, vagy történelmileg a valóság közelébe sem szagoltak. 
Aztán jött a KoW, és minden megoldódott.


Az első cikkben röviden vázolom, miért esett erre a játékra a választásom, miért jobb, mint sok mostani konkurenciája. A folytatásokban pedig bemutatom egy sereg felépítését a lista elemzésétől a figurák beszerzésén át a kifestésig, és remélem, az első csatá(k)ig. 

Nos, kezdjük az elején. Jó egy éve nézegetek rendszereket, mert szép dolog csak a vitrinnek sereget építeni, de azért játszani is szeretne velük az ember. Igazi nagy félnapos gémekre biztos nem lesz időm, sem pedig szabálykönyveket magolni napokon át. Ellenfelet találni is főleg olyan rendszerhez tudok, aminek a szabálykönyve ráfér egy zsebkendőre. Solo cimbora például kikötötte, hogy akkor játszik velem valami új rendszerben, ha zanzásítani tudom neki egy papírlapra, vagyis két oldalra. Ugyanakkor én nem szeretek sem túlságosan elnagyolt, sem a valóságtól elrugaszkodott rendszerekkel játszani, és a különféle listák és seregek közötti masszív egyenlőtlenséget sem szeretem. Ez utóbbi miatt esett ki elsőként a listáról az Impetus.
Pedig beszereztem a szabálykönyveket is, tetszik az egybetalpalás, és találtam ókori filiszteus sereglistát is hozzá az egyik könyvben. Aztán beszélgetve pár játékossal rájöttem, hogy nem szeretném, ha mindig a rómaiak nyernének - gyakorlatilag akkor is, ha pályán sincsenek. :) 
Aztán megkaptam a Hail Caesar-t, a Warlord Games ókorral foglalkozó játékát. Két problémám volt vele: 200 sűrűn teleírt oldal, esélyem sincs, hogy bárkit rávegyek a baráti körből az elolvasására. Én sem szívesen gyűröm az oldalakat, ha kíváncsi vagyok a tevék rohamtávolságára nehéz terepen, hegynek felfelé, ellenséges nyílzáporban. E mellé társult egy elbaltázott sereglista, amelyben a zsidó sereg negyede harci szekér (?????) kell legyen.  Aztán olvastam még a görögöknél valami 75% kötelező nehézgyalogságot (????) és itt feladtam. Ez nekem túl korlátozott és kötött, köszönöm. Tudom, hogy nem kötelező betartanom, és házilag eltérhetek, ha akarok, na de egyáltalán... Elveszi az ember kedvét, és kész.

Egy rövid kitérő idejéig beleolvasgattam a Muskets & Tomahawksba, olvassátok el, szerintem zseniális kis rendszer, de hamar be kellett látnom, az én korszakomra és témámra nem adaptálható (plusz nem két oldal, Solo ki fog kelni magából). 

Beszereztem a WAB-ot is, egy spanyol srác honlapjáról simán letölthető az összes kiegészítő és az alapmű. Mivel nagyon hasonlít a Warhammerhez, 5 perc volt megérteni az alap működését, és továbbadni sem nehéz - valamint valljuk be, ha nagyon sarkítok, ráfér 4-5 oldalra (lásd Age of Sigmar) és ezzel Solonak sem lett volna baja. Viszont az egyenkénti figuratalpalás és leszedegetés  nehézkes, és dioráma-jelleggel, négyesével talpaltam a srácokat. (A WAB sereglistája egyébként etalon, nem találtam benne kivetnivalót, ég és föld a Hail Caesarhoz képest).


Aztán elkezdtem nézegetni az ingyenes rendszereket is. A Dice is Cast elég ígéretes volt, de sajnos elég lapos és ötlettelen. A Bundok&Bayonet szuper hatoldalas rendszer, de ókorra alkalmazni megint csak nehézkes (ennek ellenére érdemes kipróbálni, gyors, pörgős gama, napóleoni vagy 1848-as csatákhoz például remek lenne).

Aztán elém került a KoW, nem utolsó sorban az inkvizitor.hu-s fórum élénksége, a szaporodó blogok, és a magyar szabálykönyv miatt. (Ezúton is köszönet a készítőknek!)

Belenéztem, elolvastam, és azonnal rájöttem, hogy ezt keresem. Az előnyök: 
- 1-2 órás játékok nagyobb pontszám esetén is, kisebb pontszámnál akár 40-45 perc játékidő
- egybetalpalt seregek, nincs figuraleszedés = nincs rumli a szobában.
- faék egyszerűségű, mégis érdekes és fordulatos szabályrendszer a morálkezelés miatt
- bármilyen sereggel játszható, mivel alig vannak hivatalos figurák
- kellően bőséges és változatos sereglisták 15-20 féle egységgel (az Impetushoz képest kész Kánaán)
- az alaprendszer kb. 30 oldal képekkel, simán tudom 5 oldalra zanzásítani (Quickstart rules) és máris tanítható és népszerűsíthető - még Solo cimborának is. :) 
- bár az angol nekem nem okoz gondot, de egy magyar szabály szélesebb körben népszerűsíthetővé teszi a dolgot = több játékostárs lehet.

Felmerült azonban rengeteg kérdés. Elvégre félkész(ek) a serege(i)m, jó lenne úgy fejleszteni, hogy ne okozzak maganak nehézséget. A KoW ugyanis rögzített tálcaméretet használ, amitől bajos eltérni. Én pedig hitelkártya méretű plasztiklapokra talpalok, amiből kb. 2,5 tesz ki egy KoW szabvány szélességet. Kell tehát féltalpakat készítenem majd. 
Minimum létszámok is vannak az egységekhez, ami persze nem kötelező, lehet 8 fő is troop 10 helyett, de azért 2-3 figurával jelképezni egy 20 fős bandériumot elég röhejes lenne. Például 3 harci szekér jelent egy osztagot, de nekem csak kettő van összerakva, ugorhatok neki a harmadiknak. Vagy pár egységet, amit elkészítettem (szamárvezető filiszteus, teherszállító szekér) nem tudok miként felhasználni, hacsak kreatív nem leszek. 

Gyorsan meg is határoztam a fő feladatokat.
Ki kell választanom két listát, egyet a zsidóknak, egyet az ellenségnek. Ez könnyen ment: a Herd nevű csapat jól visszaadta a portyázó, gyors mozgású, közelharcra kevéssé törekvő, természetközeli banda érzetét. Nem számít nekik a nehéz terep, ha mégis rászánják magukat, hogy rohamoznak, akkor elsőre nagyot ütnek, és vannak "vadászó állataik", ez egy egyszer használatos opció, amely majdnem minden egységhez megvehető. Gyakorlatilag az ellenfélre uszított vadkutyákat, macskákat és farkasokat szimbolizálja, de természetesen lehet nagyon masszív dárdazápor is, csak az nem annyira fluffos.  
Az ellenfél kiválasztása már gondolkodósabb. Az emberek serege adná magát, de túlságosan "görög hoplitás", kemény falanxokba tömörült egységekből építkezik, a filiszteusok pedig nem éppen ilyenek. Talán inkább Basilea lesz, vagy az elfek. Meglátom még. 

A következőkben sereget tervezek először 500 vagy 750 pontra, és átnézem, mivel rendelkezem, mit kell még hozzájuk felépítenem. Aztán jöhet a szabályzanzásítás - remélem ennek egy olyan pdf lesz az eredménye, amelyet közkinccsé is tudok tenni. Végül pedig a festés, hangulati konverziók, tálcaméret megoldása, stb. 

Folyt. köv.

2 megjegyzés:

  1. Szia,

    Esetleg érdemes lenne megpróbálni Neil Thomas: Ancient&Medieval Wargaming szabályrendszerét. Egyszerű, gyorsjátékot igér, mellesleg kifejezetten ókori-középkori csatákra, így a különböző korszakokban használt harceljárások és alakzatok megtalálhatóak benne. A szabály fizetős, de digitális változat is létezik belőle.

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Pár tipp.
    Még idén kijön a KoW historical. Lehet lesz majd benne az ami neked kell.
    Talpaláshoz jó a vastag karton. 5-600 forint az A1-es méret. Tartós, erős, nagyobb papírboltokban lehet kapni.
    Dioráma rulz. Ide megcsinálhatod a amózeses diorámat az egység közepébe "placeholdernek" , senki nem köt bele, ha a talca merete megfelelő.

    VálaszTörlés