Várvívás a zsidó honfoglalás idejében - Kánaán meghódítása II.

Rövid ókori utazásunkat ott hagytuk abba, hogy a zsidók két csatában leverték a Jordántól keletre uralkodó nagyobb néptörzseket, és megérkeztek a tulajdonképpeni határfolyóhoz, a Jordánhoz. Míg eddig jobbára nyílt ütközetekben jeleskedtek (amik jó eséllyel inkább okosan megtervezett cselvetések és bekerítések voltak), addig a folyó túloldalán várostromokat kellett elkövetniük: a kánaáni törzsek kifejezetten kedvelték a várépítést, és az eddigi vesztes csaták után igyekeztek ezekre támaszkodva megküzdeni az izraelitákkal. Lássuk, milyen sikerrel.

Várostromok úgy általában

A várak és erődítmények a hadászat történetének kezdetétől sikeres eszköznek bizonyultak az ellenség megállítására. Amikor még nem ismerték a puskaport, és gyakorlatilag komolyabb ostromberendezések sem léteztek, egy-egy ügyesen megépített vár leküzdése rendkívüli kihívás volt a legtöbb hadsereg számára.
Most nem mennék bele erődítménytörténeti, vagy építészeti eszmefuttatásokba, mert rendkívül hosszúra nyúlna: számtalan típusú, nagyon eltérő erődöt építettek már ezekben a korai időkben is, s ezek legtöbbje kifejezetten okosan volt megépítve, jól bírta az ostromot.

A kánaáni várépítészet ekkorra, az i.e. 15. század elejére alaposan kiforrta magát. Néhány száz évvel korábban még a téglából és vályogból emelt, vékony falak, az alacsony bástyák, a védművek szinte teljes hiánya jellemezte, a városállamok közötti (no meg a hódító egyiptomiakkal szembeni) folyamatos háborúskodás kiérlelte a klasszikus késő-bronzkori erődítménytípust: a vastag falú, természetes domborzatot is kihasználó várat, melynek kapuja jól erődített, tekervényes, többszörösen összetett, így jól védhető belülről, tornyai sokkal magasabbak és masszívabbak, és főként, jóval több van belőlük, ráadásul különféle kommunikációs módszerek is kialakultak, hogy a fal különböző részein harcoló alakulatok jelezni tudjanak, és segítséget kérhessenek egymástól. Ilyenek a különféle kürtjelek és füstjelek is; egyszóval egy ilyen erődítményt már hatékonyan, kevés áldozattal is meg lehet védeni a külső támadásokkal szemben. 
Felmerül a kérdés, hogyan lehet az ilyen erősségeket rövid idő alatt és hatékonyan, nagy véráldozat nélkül elfoglalni? Nézzük erre az első példát.

Gustave Doré: Izrael fiai átkelnek a Jordánon, (forrás: wiki)

Jerikó

Ez a város a térség talán legrégebbi, ismert, ember által lakott települése. Kereskedelmi szempontból rendkívüli jelentőséggel bírt már a történelem hajnalán is, hiszen a Jordán egyik gázlójánál feküdt, s több más vízlelőhely is volt a közelében. Ennek megfelelően alaposan meg is erősítették, kettős falgyűrű vette körbe.

Józsué könyve 2. fejezetében olvasunk egy többször visszatérő lépésről, ami napi rutinnak számított, amikor a zsidók várat ostromoltak.

Azután Józsué, Nún fia titokban kiküldött Sittimből két férfit kémnek, és ezt mondta nekik: „Menjetek, nézzétek meg azt a földet, és Jerikót.” (Józsué 2:1)

Sittim, vagy máshol Bét-Sittim az a terület volt, ahol a héberek táboroztak, még a Jordán túloldalán. Innen küldte kettejüket a fővezér felderítésre. Később is számos alkalommal olvasunk hasonlóról, mert jellemző előkészület volt ez részükről. Sokszor lopakodtak be így idegen területre, gyűjtöttek információt az ellenség moráljáról, hallgatták ki a haditervet, raboltak el számukra fontos személyeket, vagy éppen gyilkolták meg az ellenség vezérét.
 És hogy hogyan tudtak ilyen könnyedén bejutni? Nos, Jerikó, ahogy fentebb említettük, kereskedőváros volt, a zsidó kémek egyszerűen álcázhatták magukat kereskedőnek, akik messzi földről - akár Egyiptomból - hozott portékát akartak eladni.
A két férfi némi kaland után haza is tért, s esetük jól példázza a zsidó hadsereg rutinnak számító felderítési manővereit.

Bekerítés

A zsidó sereg - annak ellenére, vagy éppen azért, mert gyalogos haderő volt - a Palesztina környéki hegyes-völgyes terepen jó tempóval tudott haladni. Némi isteni csodának köszönhetően - a Jordán folyó vize elapadt, amikor a frigyládát hordozó papok belegázoltak, így az egész nép száraz lábbal tudott átkelni - hamar elérték, és be is kerítették a kikémlelt várost. Elzárták a be- és kivezető utakat, a város körül fekvő szántóföldeket pedig kifosztották.
Gyakorlatilag mindenki ismeri a történetet Jerikó falainak a leomlásáról, amikor hat napon át naponta egyszer teljes csendben körbemasíroztak a város körül a papok és a katonák, majd a hetedik napon hétszer vonulták körül. Ezután hangosan kiáltottak, és a fal leomlott, a héberek pedig felprédálták a várost - azon kevesek kivételével, akik a felderítés során barátságosan viszonyultak hozzájuk.
Jerikó falait feltárták a régészek, s arra jutottak, hogy többször is megostromolták és lerombolták. Az egyik ilyen sikeres ostrom éppen i. e. 1500 környékére esett, ami egybevág a Biblia leírásával. Dr. Kenyon, az egyik első feltárást vezető elismert régész több dologban is a bibliai beszámoló hitelességét állapította meg. Kiderült például, hogy a várost nem kiéheztetéssel foglalták el, hanem gyors hirtelenséggel, éppen a betakarítási időszak után, amikor a raktárakban rengeteg élelem volt. Az ostrom módja és lefolyása ismeretlen a régészek számára, egy apró dolog azonban érdekes. Engedjétek meg, hogy Dr. Kenyon feljegyzéseiből idézzek, a saját, hevenyészett fordításomban.

"A pusztítás teljes volt. A falak és a padló megfeketedett és elvörösödött a tűztől,s minden szoba tele volt lehullott téglákkal, gerendákkal, és háztartási eszközökkel. A legtöbb szobában a lehullott törmelék erősen megégett, de a keleti helyiségekben úgy tűnt, a falak leomlása előbb történt, minthogy a tűz kikezdte volna őket. "

Persze rengeteg kérdés felmerül. Valóban így történt-e Jerikó ostroma? Ha igen, mi volt az esemény oka? Földrengés? Vagy tényleg isteni közbeavatkozás történt? A tudósok és a teológusok a mai napig állítanak fel elméleteket erről. A romok pedig hallgatnak. Csak a Biblia jelenti ki makacsul a saját álláspontját.

Ai

A következő város, amit a héberek ostrom alá vettek. Jerikótól nyugatra található, sokkal hegyesebb vidéken, nehezebben megközelíthető terepen. Jelentősen kisebb város, talán csak egy hágót őrző erődítmény lehetett, de a kánaánita várépítészetről már ejtettünk szót fentebb, szóval ezt sem lehetett sétagalopp megostromolni.

"Ezután Józsué kiküldött néhány férfit Jerikóból Aiba, amely Bét-Aven közelében van, Bételtől keletre, és ezt mondta nekik: „Menjetek fel, és kémleljétek ki azt a földet.” A férfiak fel is mentek, és kikémlelték Ait. Amikor visszatértek Józsuéhoz, ezt mondták neki: „Nem kell az egész népnek felmennie. Úgy 2000-3000 ember elég ahhoz, hogy legyőzze Ait. Kevesen vannak ott. Nem kell odaküldened az egész népet, mert csak kifárasztod őket.   "

Ismét a felderítés! Láthatjuk, mennyire rutinosan használták ezt a megoldást a késő bronzkorban a héberek, arra is, hogy erejükkel és erőforrásaikkal a lehető legjobban gazdálkodjanak. A fővezér hallgatott is a felderítőkre. A frontális támadás azonban még egy ilyen kicsiny erősség ellen sem vált be, mert a zsidók - egyik katonájuk lopása miatt - elvesztették Isten kegyét.
Miután kellő igazságszolgáltatás után ezt helyreállították, másodszor is a város elleni támadásba kezdtek, s számunkra ismét sokat elárul az akkori haditechnikáról a fennmaradt rövid részlet:

"Józsué tehát az összes katonával felment Ai ellen. Kiválasztott 30 000 vitéz harcost, és kiküldte őket éjjel. Ezt parancsolta nekik: „Álljatok lesben a város mögött. Ne menjetek nagyon távol a várostól, és mindannyian legyetek készenlétben. Én és mindazok, akik velem vannak, megközelítjük a várost. És amikor kijönnek ellenünk, mint ahogy korábban, menekülni fogunk előlük. Amikor utánunk jönnek, elcsaljuk őket a várostól. Ezt fogják mondani: »Menekülnek előlünk, mint korábban!« Mi pedig menekülünk majd előlük. Akkor ti keljetek föl a lesből, és vegyétek be a várost."

Tehát, Józsué az éj leple alatt elküldött a város melletti hegyes-völgyes vidékre egy nagyobb harccsoportot, majd maga egy láthatóan kisebb kontingenssel látványosan tábort vert nem messze a várostól. A kánaániták, talán azt gondolva, hogy meglephetik a tábort készítő zsidókat - vagy akár harci szekereikben bízva - kirontottak a várból, hogy gyors csapást mérjenek a támadókra. Nem volt ez feltétlenül rossz taktika, sőt: ők bármikor visszamenekülhettek a vár biztonságába, ha rosszra fordul a helyzet. Erre utal, hogy a leírás szerint "tárva-nyitva hagyták maguk mögött" a város kapuját. Arra azonban nem számítottak - talán azért, mert a környék nehezen járható volt - hogy Józsué ütőképes csapatokat rejtett el a környező sziklahasadékokban, amelyek az első jelre előjönnek, és gyakorlatilag játszi könnyedséggel beveszik a védtelenül hagyott várost.
A kánaániták észlelték a hadmozdulatot, de már későn, mire visszafordultak az ütközetből - melyben egyébként a fősereg megfutamodást színlelve elcsalta őket - már késő volt, nem jutottak vissza a falak mögé. Ekkor a Józsué vezette derékhad is visszafordult, és a kánaáni sereg harapófogóba kerülve teljesen felmorzsolódott.

Gibeon

Nézzünk egy harmadik példát arra, hogyan foglaltak el erősséget a héber csapatok. 

Gibeon egy jómódú, virágzó város lehetett. A település lakóinak egyik fő foglalkozása a szőlőművelés volt, ezt mutatják a modern kori feltárása során talált, szőlőpréselésre való helyek és eszközök, meg a boros korsók tárolására való raktárak. Egy 12 m átmérőjű és 26 m mély víztárolót is felfedeztek itt, amelyben Gibeon lakói az esővizet gyűjtötték össze. Ennek oldalában 79 lépcsőfok vezetett spirál alakban az aljáig. 

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, a vízvezeték a rómaiak sajátja volt, pedig sokkal korábban már a sumer időszakban is találunk rájuk bizonyítékokat, s a gibeoni kánaánita mérnökök is kitettek magukért, ami a városlakók vízellátását illeti. 

Volt még a városnak egy nagy alagútja is - hasonlóan a Megiddóban talált építményhez - amely egy forráshoz vezetett 93 lépcsőfokkal a mélybe, ahonnan biztonságosan lehetett ivóvízhez jutni. A falba helyenként mélyedéseket vágtak, hogy az oda helyezett mécsesek fényénél jól lássák a vízhordók az utat.

Szóval, jól ellátott város volt, ahogy a Biblia írja róla, "nagyobb, mint Ai, és az ott lakó férfiak mind vitéz harcosok valának." Hogyan foglalták el a támadó izraeliták?

Nos, nem kellett megostromolniuk: Gibeon önként letette a fegyvert, sőt, a betolakodók oldalára állt, szövetséget kötött Józsuéval. Miért?

Jól látszik itt a - bocsánat a rossz kifejezésért - "propaganda" hatása. Azt olvassuk a bibliai történetben, hogy a gibeoniak "hallották, mit tett Józsué Jerikóval és Aival", és jobbnak látták, ha kialkudnak maguknak egy megalázó békét, mintha megpróbálnak szembefordulni a támadókkal. Azonnal át is tértek a hódítók vallására, és később hasznos katonai szövetségeseik is lettek. 

Persze ezzel a környező város-királyságok haragját vívták ki, és a későbbiekben harcokra is sor került, de ez már egy másik történet.

Jól látható mindebből,  hogy a zsidó seregek nem próbálkoztak nyílt várostromokkal, nem alkalmaztak furmányos hadieszközöket, vagy nem próbáltak aknát ásni a várfalak alatt. Hol hadicsellel, hol pusztán a hírükkel foglaltak el, vagy állítottak a saját oldalukra városokat és azok lakóit. Amikor pedig isteni csodára volt szükség, nos, akkor sem voltak kétségbe esve...