Ma ismét folytatjuk ókori hadtörténeti utazásunkat, s az időrendet ismét felszabdalva, ezúttal a zsidó nép kialakulása előtti időkre ugrunk vissza, körülbelül i.e. 1950 magasságára. Egy méretes konfliktust fogunk megvizsgálni, melynek azonban gyorsan vége szakadt, a Sziddim-völgyi csata során.
Ahhoz, hogy megvizsgáljuk az eseményeket, érdemes röviden átnéztünk, kik voltak a helyi vagány csávók ebben az időben a mai Palesztina környékén. Az első rész ezzel fog foglalkozni, a második pedig a konkrét hadi eseményekkel.
1. Az események és azok időpontja
Ismételten ki kell hangsúlyoznom, mennyire kevés forrás, és még inkább, mennyire kevés megbízható forrás áll rendelkezésünkre, amikor történeti oldalról vizsgáljuk a környék I.E. második évezredi történelmét. Gyakorlatilag a Biblia tartalmazza az egyetlen ismert leírást a történetről, s ezt is legalább négy évszázaddal később jegyezték le. A többi feljegyzések a kor uralkodóiról és eseményeiről töredékesek, sok esetben keletkezési idejük vitatott, de néha azért kellően kiegészítik történetünket, alátámasztják a Bibliában említett királyok és hatalmak létezését.
Kezdjük az időbeli bizonytalansággal. Tudni kell, hogy ha a korai bronzkorról beszélünk, nagyon nehéz pontos éveket meghatározni, ugyanis a fellelt történelmi dokumentumok mindig valamely király uralkodásához kötik az eseményeket. Ilyenek olvashatóak bennük, hogy "Hammurapi uralkodásának 12 évében történt..." és hasonlók. Na most bizonyos királyokról tudjuk, hogy egymás után következtek (vannak ugyanis királylistáink), csak sajnos nem lehetünk biztosak abban, hogy nem hagynak ki (bizonyos szempontból kegyvesztetté vagy elátkozottá lett) uralkodókat a sorból, vagy nem tesznek bele későbbi trónigényeket alátámasztandó fals uralkodókat. Van is erre néhány példa, a Babiloni királylista például kettő, az asszír királylista legalább három eltérő változatban maradt ránk. Történész legyen a talpán, aki ezeket a trükközéseket kibogozza.
És mindez hagyján, tegyük fel, összerak valaki egy többé-kevésbé hihető sorrendet létező királyokból; na de mi volt a kezdő év, és mi a záró év? Mert a krónikások elkezdik egy királlyal, róla leírják, hogy uralkodott 20 évet, az őt követő tizenhármat, és így tovább, lesz egy viszonylag elfogadható idősorunk. De mivel abszolút évszámokat nem tartalmaz, mit jelöljünk meg kezdő évnek? Ugyanúgy lehet I. e. 1610, mint 1680, vagy 1591...
Ennek köszönhetően a történészek erre az időszakra négy, egymástól eltérő kronológiát használnak, amelyek belül nagyon hasonlóak, de más kezdő és végdátummal rendelkeznek, nagyjából egy 200 éven belüli szórással dolgozva.
Na, innentől kezdve, ha nem haragszotok, nem próbálkozom évszázadnál pontosabb meghatározásra a cikkben. :)
Na, de nézzük már meg, mi is történt egyáltalán. A Biblia a következőket jegyzi fel Mózes 1. könyvének 14. fejezetében:
"Történt pedig Amráfelnak, Sineár királyának, Arjóknak, Ellászár királyának, Kedorláómernak, Élám királyának és Tidálnak, Góim királyának az idejében, hogy ezek háborút indítottak Bera, Sodoma királya, Birsa, Gomora királya, Sináb, Admá királya, Seméber, Cebóim királya és Bela, azaz Cóar királya ellen. Mindezek a Sziddím-völgyben egyesültek, ahol most a Sós-tenger van.
Tizenkét évig szolgálták Kedorláómert, de a tizenharmadik esztendőben fellázadtak. Ezért a tizennegyedik esztendőben eljött Kedorláómer a vele tartó királyokkal, és megverték a refáiakat Asterót-Karnaimban, a zúziakat Hámban, az émieket Sávé-Kirjátaimban és a hóriakat a maguk hegyén, a Széíren, egészen Él-Páránig, amely a puszta mellett van. Azután megfordultak, és Én-Mispátba, azaz Kádésba mentek, leverték az amálékiak egész mezejét és az emóriakat is, akik Hacecón-Támárban laktak. Kivonult tehát Sodoma királya, Gomora királya, Admá királya, Cebóim királya és Bela, azaz Cóar királya is, és a Sziddím-völgyben csatarendbe álltak Kedorláómerral, Élám királyával, Tidállal, Góim királyával, Amráfellal, Sineár királyával és Arjókkal, Ellászár királyával szemben: négy király öt ellen."
Dióhéjban: az uralkodó hatalmi rendszer ellen néhány városállam (Szodoma, Gomorra, Adma, Cebóim [vagy Cebójim] és Coár) fellázadtak, megtagadták az adófizetést és a hasonló kötelező szolgáltatások nyújtását, sőt, úgy tűnik, feltüzelték a környék népeit, a refaitákat, zúzitákat, émitákat, a hóritákat, amálekitákat, amoritákat is az engedetlenségre. Persze sokáig nem lehet dacolni egy Elám szintű nagyhatalommal, ezért két éven belül a büntetőhadjárat el is indult. Erről próbáltam találni egy kis térképet nektek, de az állítólag mindent tartalmazó Internet nem volt képes előadni egy megfelelőt, így inkább rajzoltam.
A vörös nyíl mutatja a támadó seregeket, melyek északkeletről érkeztek, és a Jordán folyó keleti partján, a jól járható észak-déli irányú vádikban mozogtak. Közben szétverték a különféle törzsközösségi szintű, primitívebb népeket, s lenyomultak egészen az Akabai-öböl partján fekvő Én-Páránig. Innen északnyugatra indultak, át a pusztán, Kádes-Barnea városáig, ami egész komoly település volt akkoriban, majd ezt bevéve Támárba vonultak, a Holt-tenger mellé. Ez gyakorlatilag egy nagy kerülő volt, amivel elkerülték, hogy át kelljen kelniük a Jordánon, vagy merőlegesen támadjanak a hegyvonulatokra.
Ekkorra vonhatták össze erőiket kétségbeesetten a megmaradt lázadók, egy völgyben, amely talán ma a Holt-tenger déli medencéje alatt van. Ez volt a Sziddim völgye, ahol végül megütköztek, s a lázadó seregek katasztrófális vereséget szenvedtek. A beszámoló így folytatódik:
"A Sziddím-völgy tele volt szurokforrásokkal [bitumengödrökkel]. Amikor Sodoma és Gomora királyai megfutamodtak, beleestek azokba, a megmaradtak pedig a hegységbe futottak. Elvitték Sodoma és Gomora minden jószágát és minden eleségét, azután elvonultak."
A bitumengödrök valós természeti tünemények, amelyek a Holt-tenger környékén valóban elég gyakoriak, s ezek megnehezíthették a harcmezőn a manőverezést. A leírásból úgy tűnik (nekem), hogy két hadtest, a szodomai s a gomorai a harc során megtört és megfutott, s a fenti gödrök labirintusában csúnya veszteségeket szenvedett, többek között királyaik is odavesztek. A másik három város csapatai már nem tarthattak ki a túlerővel szemben, s a csata eldőlt. A győztesek kifosztották a közeli városokat - éppen a fenti két település esett a legközelebb. Itt összerabolták, amit kellő kártalanításnak éreztek az engedetlenségért, majd dolguk végeztével hazaindultak, persze gondolom csak az után, hogy minden város vezetését alapos érveléssel és komolyan a lelkükre beszélve meggyőzték, hogy a jövőben hasonló eset ne forduljon elő.
De a történetnek itt nincs vége, nézzük csak tovább:
"Elvitték Lótot is, Abrám testvérének a fiát, jószágával együtt, és elvonultak. Ő akkor Sodomában lakott. De jött egy menekült, és hírt hozott a héber Abrámnak, aki akkor az emóri Mamrénak, Eskól és Ánér testvérének a tölgyesében lakott. Ők meg Abrám szövetségesei voltak. Amint meghallotta Abrám, hogy unokaöccse fogságba esett, fölfegyverezte háromszáztizennyolc legényét, akik a házánál születtek, és Dánig üldözte őket. Éjszaka azután csapatokra oszoltak, szolgáival együtt rájuk támadt, megverte, és üldözte őket egészen Hóbáig, amely Damaszkusztól északra van. Visszahozott minden jószágot. Visszahozta unokaöccsét, Lótot is jószágával együtt, meg az asszonyokat és a népet is."
Kezdjük az időbeli bizonytalansággal. Tudni kell, hogy ha a korai bronzkorról beszélünk, nagyon nehéz pontos éveket meghatározni, ugyanis a fellelt történelmi dokumentumok mindig valamely király uralkodásához kötik az eseményeket. Ilyenek olvashatóak bennük, hogy "Hammurapi uralkodásának 12 évében történt..." és hasonlók. Na most bizonyos királyokról tudjuk, hogy egymás után következtek (vannak ugyanis királylistáink), csak sajnos nem lehetünk biztosak abban, hogy nem hagynak ki (bizonyos szempontból kegyvesztetté vagy elátkozottá lett) uralkodókat a sorból, vagy nem tesznek bele későbbi trónigényeket alátámasztandó fals uralkodókat. Van is erre néhány példa, a Babiloni királylista például kettő, az asszír királylista legalább három eltérő változatban maradt ránk. Történész legyen a talpán, aki ezeket a trükközéseket kibogozza.
És mindez hagyján, tegyük fel, összerak valaki egy többé-kevésbé hihető sorrendet létező királyokból; na de mi volt a kezdő év, és mi a záró év? Mert a krónikások elkezdik egy királlyal, róla leírják, hogy uralkodott 20 évet, az őt követő tizenhármat, és így tovább, lesz egy viszonylag elfogadható idősorunk. De mivel abszolút évszámokat nem tartalmaz, mit jelöljünk meg kezdő évnek? Ugyanúgy lehet I. e. 1610, mint 1680, vagy 1591...
Ennek köszönhetően a történészek erre az időszakra négy, egymástól eltérő kronológiát használnak, amelyek belül nagyon hasonlóak, de más kezdő és végdátummal rendelkeznek, nagyjából egy 200 éven belüli szórással dolgozva.
Na, innentől kezdve, ha nem haragszotok, nem próbálkozom évszázadnál pontosabb meghatározásra a cikkben. :)
Na, de nézzük már meg, mi is történt egyáltalán. A Biblia a következőket jegyzi fel Mózes 1. könyvének 14. fejezetében:
"Történt pedig Amráfelnak, Sineár királyának, Arjóknak, Ellászár királyának, Kedorláómernak, Élám királyának és Tidálnak, Góim királyának az idejében, hogy ezek háborút indítottak Bera, Sodoma királya, Birsa, Gomora királya, Sináb, Admá királya, Seméber, Cebóim királya és Bela, azaz Cóar királya ellen. Mindezek a Sziddím-völgyben egyesültek, ahol most a Sós-tenger van.
Tizenkét évig szolgálták Kedorláómert, de a tizenharmadik esztendőben fellázadtak. Ezért a tizennegyedik esztendőben eljött Kedorláómer a vele tartó királyokkal, és megverték a refáiakat Asterót-Karnaimban, a zúziakat Hámban, az émieket Sávé-Kirjátaimban és a hóriakat a maguk hegyén, a Széíren, egészen Él-Páránig, amely a puszta mellett van. Azután megfordultak, és Én-Mispátba, azaz Kádésba mentek, leverték az amálékiak egész mezejét és az emóriakat is, akik Hacecón-Támárban laktak. Kivonult tehát Sodoma királya, Gomora királya, Admá királya, Cebóim királya és Bela, azaz Cóar királya is, és a Sziddím-völgyben csatarendbe álltak Kedorláómerral, Élám királyával, Tidállal, Góim királyával, Amráfellal, Sineár királyával és Arjókkal, Ellászár királyával szemben: négy király öt ellen."
Dióhéjban: az uralkodó hatalmi rendszer ellen néhány városállam (Szodoma, Gomorra, Adma, Cebóim [vagy Cebójim] és Coár) fellázadtak, megtagadták az adófizetést és a hasonló kötelező szolgáltatások nyújtását, sőt, úgy tűnik, feltüzelték a környék népeit, a refaitákat, zúzitákat, émitákat, a hóritákat, amálekitákat, amoritákat is az engedetlenségre. Persze sokáig nem lehet dacolni egy Elám szintű nagyhatalommal, ezért két éven belül a büntetőhadjárat el is indult. Erről próbáltam találni egy kis térképet nektek, de az állítólag mindent tartalmazó Internet nem volt képes előadni egy megfelelőt, így inkább rajzoltam.
A vörös nyíl mutatja a támadó seregeket, melyek északkeletről érkeztek, és a Jordán folyó keleti partján, a jól járható észak-déli irányú vádikban mozogtak. Közben szétverték a különféle törzsközösségi szintű, primitívebb népeket, s lenyomultak egészen az Akabai-öböl partján fekvő Én-Páránig. Innen északnyugatra indultak, át a pusztán, Kádes-Barnea városáig, ami egész komoly település volt akkoriban, majd ezt bevéve Támárba vonultak, a Holt-tenger mellé. Ez gyakorlatilag egy nagy kerülő volt, amivel elkerülték, hogy át kelljen kelniük a Jordánon, vagy merőlegesen támadjanak a hegyvonulatokra.
Ekkorra vonhatták össze erőiket kétségbeesetten a megmaradt lázadók, egy völgyben, amely talán ma a Holt-tenger déli medencéje alatt van. Ez volt a Sziddim völgye, ahol végül megütköztek, s a lázadó seregek katasztrófális vereséget szenvedtek. A beszámoló így folytatódik:
"A Sziddím-völgy tele volt szurokforrásokkal [bitumengödrökkel]. Amikor Sodoma és Gomora királyai megfutamodtak, beleestek azokba, a megmaradtak pedig a hegységbe futottak. Elvitték Sodoma és Gomora minden jószágát és minden eleségét, azután elvonultak."
A bitumengödrök valós természeti tünemények, amelyek a Holt-tenger környékén valóban elég gyakoriak, s ezek megnehezíthették a harcmezőn a manőverezést. A leírásból úgy tűnik (nekem), hogy két hadtest, a szodomai s a gomorai a harc során megtört és megfutott, s a fenti gödrök labirintusában csúnya veszteségeket szenvedett, többek között királyaik is odavesztek. A másik három város csapatai már nem tarthattak ki a túlerővel szemben, s a csata eldőlt. A győztesek kifosztották a közeli városokat - éppen a fenti két település esett a legközelebb. Itt összerabolták, amit kellő kártalanításnak éreztek az engedetlenségért, majd dolguk végeztével hazaindultak, persze gondolom csak az után, hogy minden város vezetését alapos érveléssel és komolyan a lelkükre beszélve meggyőzték, hogy a jövőben hasonló eset ne forduljon elő.
De a történetnek itt nincs vége, nézzük csak tovább:
"Elvitték Lótot is, Abrám testvérének a fiát, jószágával együtt, és elvonultak. Ő akkor Sodomában lakott. De jött egy menekült, és hírt hozott a héber Abrámnak, aki akkor az emóri Mamrénak, Eskól és Ánér testvérének a tölgyesében lakott. Ők meg Abrám szövetségesei voltak. Amint meghallotta Abrám, hogy unokaöccse fogságba esett, fölfegyverezte háromszáztizennyolc legényét, akik a házánál születtek, és Dánig üldözte őket. Éjszaka azután csapatokra oszoltak, szolgáival együtt rájuk támadt, megverte, és üldözte őket egészen Hóbáig, amely Damaszkusztól északra van. Visszahozott minden jószágot. Visszahozta unokaöccsét, Lótot is jószágával együtt, meg az asszonyokat és a népet is."
Szóval, a visszavonuló sereget, amely zsákmányt cipelt és rabszolgákat hajtott, üldözni kezdte egy egészen kicsi csapat, gyakorlatilag egy kommandós alakulat, és a megfelelő helyen a megfelelő időben (éjszaka) rájuk támadtak, és kifosztották őket, a rabszolgákat pedig kiszabadították. A fenti térképen ezt a hadmozdulatot kékkel jelöltem.
A történet tehát heppienddel zárult, és mindenki megkapta, amit akart: az elámi szövetség megregulázta a rendetlenkedő gyarmatát, Ábrám pedig kiszabadította barátait a támadók kezéből. A szövetségesek pedig inkább veszni hagyták a rabszolgákat, minthogy újabb logisztikai mission: impossible várjon rájuk egy visszafordulás után.
No, de nem lennénk a Bibliaicsaták blog, ha ennyivel megelégednénk egy esemény bemutatásánál. Ássunk csak kicsit a mélyére!
2. Felsorakozó hatalmak
Nézzük meg, mi az, amit nagyjából tudunk, vagyis hogy milyen hatalmi rendszer uralkodott ez idő tájt a Közel-keleten... És most sietek is leszögezni egy fontos dolgot. Látni fogjátok, hogy a bibliai birodalmak és személyek nagyrészt jól azonosíthatók, és a valóságnak megfelelnek. nem mitikus országok és képzeletbeli hősök szerepelnek a leírásban, hanem eseményeink idején a fennálló uralmak elvárható pontossággal lettek lejegyezve - pedig még a legoptimistább szakértők szerint is minimum 400 évvel a történet után kerültek pergamenre, amikor az említett országoknak és városállamoknak már a híre sem maradt meg.
Ez a pontosság az, ami kiemeli történetünket a balladai homályból és a legendák köréből, s amiért alapos okkal feltételezhetjük, hogy a Sziddim-völgyi csata valóban megtörtént.
Eseményeink kezdetén a Tigris és az Eufrátesz folyók közötti, rendkívül termékeny területen koncentrálódott az úgynevezett "civilizáció". Nagyjából 30-35 komolyabb várost ismerünk ebből az időszakból itt, ezek jelentették a Sumér birodalom magterületét. Korábban jóval nagyobb területre terjedt ki a hatalmuk, de a mindenféle nomád népcsoportok folyamatos zaklatásának köszönhetően a töredékükre csökkentek vissza a méretek, s ezen belül is az egyes városok uralkodó elitje folyamatosan marakodott a hatalomért. Jelentős települések voltak Akkád (Agade), Ur, Uruk, Larsa és Sumer, s ezekben a viharos évszázadokban hol egyik, hol másik város elitje uralta a környéket.
Történetünk kezdetéről a Biblia azt írja, hogy négy város(állam) szövetségbe tömörült egyikük vezetésével, és erős kézzel irányította a környező területeket. A régészet ezt megerősíteni látszik, ugyanis ekkortájt valóban négy nagyobbacska birodalom uralkodott a vidéken. Ezek voltak:
Sineár - Mezopotámia déli részének korabeli neve, vagyis Dél-Mezopotámia város-közösségeinek elnevezése, jelentése talán "két város", vagy "két folyó", s köze lehet a Sumér szóhoz. Ekkorra eléggé "lecsengőben" volt a hatalma az ezt a területet irányító, ősi és dekadens népnek, folyamatosan migránsok nomád törzsek zargatták őket gyakorlatilag minden irányból, hiszen jól termő föld volt az övék. Ezért egyik királyuk (név szerint Sulgi) falat kezdett építeni, lezárva a Tigris és az Eufrátesz folyó közötti alföldet, északi irányból. Végül az építkezést fia, Amar-Szín fejezte be, egy 275 km hosszú falat emelve, amely a két folyó között teljesen lezárta a birodalom északi határát. Ez olyan, mintha Budapesttől Debrecenen át a román határig, sőt, még onnan tovább jó 10 kilométeren át húzódna egy masszív kőfal a tájban. És ismerve a sumér épitészetet, a feltárt kettős városfalakat és zikkuratokat, nem egy elalibizett, ócska deszkapalánkot építettek, az biztos. A régészek állítólag megtalálták az eredeti falak alapjait a sivatagban, az 1800-as évek derekán, sajnos azonban alig találtam róla beszámolót, így nem nagyon tudok nektek információt, netán képet mutatni róla.
Mindenesetre túl sokat nem ért a dolog, már Sulgi unokájának idejében a nomádok teljesen áttörték a védművet, és több várost elfoglaltak. Talán erről majd egy másik bejegyzésben írok bővebben, most maradjunk a történetünknél.
Mindenesetre túl sokat nem ért a dolog, már Sulgi unokájának idejében a nomádok teljesen áttörték a védművet, és több várost elfoglaltak. Talán erről majd egy másik bejegyzésben írok bővebben, most maradjunk a történetünknél.
Sineár (Sumér) királya a Biblia szerint Amrafel volt, akit egy ideig Hammurapival azonosítottak, majd ezt elvetették (pédául azért, mert közel 200 év különbség van a két személy vélt uralkodási ideje között).
Elképzelhető, hogy Ibbi-Szín korabeli sumér dinasztiájáról van szó, vagy az őt követi iszíni dinasztiáról. Mindenesetre nem kétséges, hogy Sumér ekkora belső és külső tényezők okozta válságban vergődött, nagyjából úgy, ahogy a kései római birodalom évezredekkel később.
Ellászár - Szintén városállamként említett hatalom, valahol a termékeny félholdban. Talás Assur városa, vagyis Asszíria lehetett, ez gyanítható a hasonló hangzás miatt. (El-Ássár, El-Assur). Királya Ariók, konkrét bizonyítékunk nincs, de pontosan ebben az időben az asszír uralkodót I. Érisunak hívták, nyilván eltér a héber az asszír nyelvtől, de azért van némi hasonlóság ebben is (Erisu-Ariso-Ariho, ennyi torzulás megengedhető pár száz év alatt...).
Ez az asszír birodalom nem az az asszír, amit jó 1200 évvel később megismerünk Assurbanaplival és társaival az élen, akiknek ostromtechnikáját, íjászait és lovasait rettegte a fél világ. Assur ekkor inkább csak egy gyenge, kereskedelmi összekötő ország, befolyása alig terjed túl a városfalakon, királyuk hatalma igazából névleges a többi, nagy birodalom uralkodói között.
Ez az asszír birodalom nem az az asszír, amit jó 1200 évvel később megismerünk Assurbanaplival és társaival az élen, akiknek ostromtechnikáját, íjászait és lovasait rettegte a fél világ. Assur ekkor inkább csak egy gyenge, kereskedelmi összekötő ország, befolyása alig terjed túl a városfalakon, királyuk hatalma igazából névleges a többi, nagy birodalom uralkodói között.
Érisu 40 évig uralkodott a királylisták szerint, egy olyan időszakban, amikor úgy tűnik, a nemesi családok fejeiből álló "tanács" vagy direktórium irányította Asszíriát, s Érisu (vagy maradjunk az Arióknál?) csupán régens volt, aki szeretett kereskedni, adókat kivetni, templomokat és magas városfalakat építeni.
És most nagyjából mindent összefoglaltam, amit tudunk róla.
Góim - a Mezopotámia peremvidékén élő guti népet rejtheti, akik nomád-félnomád hegyi törzsek voltak, a közép-mezopotámiai akkád birodalom leigázásával írták be magukat a történelembe, de sokat zaklatták a fent már említett Sineárt/Sumért. Történetünk idején már beleolvadtak/felemésztődtek a nyomukban érkező hurri nép között, akik ekkor uralták a korábbi Akkád birodalom városait, például Akkádot és Ninivét. Túl nagy központosítottságuk, szervezettségük nem volt, kár lenne őket egységes birodalomnak kezelni, inkább afféle honfoglaló törzsszövetség lehettek, akik "beleültek a jóba" a civilizált nagyvárosok elfoglalásával.
Akit a Biblia királyukként említ, Tidál, valószínűleg azonos azzal a Tishdállal, aki Urkesh városában templomot épített Nergálnak, a hurrik istenének, s egyike azoknak a királyoknak, akiket ebből az időszakból név szerint is ismerünk. Az időszak legalább is stimmel, a név pedig gyakorlatilag ugyanaz.
 |
| Elamita harcos ezüst kupán (kb. I.E. 2200-ból) |
Vitathatalanul ők voltak azonban a kor helyi "szuperhatalma", az elöregedett sumér és a még meg sem születő hurrik közötti időszak legszervezettebb, legharciasabb, és legerőszakosabb nemzete. Lakosainak nagy része sémita törzs volt, de meg sem próbálok részletes képet adni etnikai összetételéről, mert annyira kusza, hogy magam is belezavarodnék. Legyen elég annyi, hogy egy gazdag birodalom a mai Irán déli részén, végig a ma Perzsa-Öböl néven ismert víz mentén.
Uralkodóját a Biblia Kadorlaomer néven említi, s bár maradtak ránk elamita királylisták, de gyakorlatilag több bennük a kérdőjel, mint a körülbelüli évszám, ráadásul 50-100 évek teljesen hiányoznak, mintha töröltek volna bizonyos királyokat. Ezen felül úgy tűnik, a királylisták nem is időrendi sorrendben őrizték meg az uralkodók neveit, inkább egyfajta fontossági sorban, elsőnek az egyenesági örökösöket, aztán az oldalági uralkodókat, akik lehet, hogy az egyenes ágiak között uralkodtak... Mindenesetre az i.e. 1970-1500 között uralkodó, úgynevezett Epartid dinasztia koronás fői között soknak a neve kezdődik Kuk-, Kudu-, Kutir-, Kutik- szótagokkal, így cseppet sem elképzelhetetlen, hogy létezett egy ilyesmi nevű uralkodójuk.
Még egy apró adalék, találtam egy egészen értékelhető domborművet egy elamita katonáról, ezt ide biggyesztem, s a harcmodorukról és seregeikről szerzett ismereteinket kicsit később tárgyalom, akkor még visszatérünk erre a képre is.
Szóval, a fent említett négy, egyenként is komoly hatalom egyfajta szövetségben tömörült ekkor, amelyet Elám vezetett, mint a legerősebb. Az asszírok vagy a sumérok alávetettségéhez nem fér kétség; a hurrik inkább afféle szövetségre kényszerített nomádok, vagy jól megfizetett zsoldosok voltak a többiek mellett, mint a Hannibál seregében szolgáló ibériai és numida katonák. A birodalom hatalma a leírás alapján bőven kiterjedt a mai Palesztina területére is, ahol egységes uradalomról nem beszélhetünk, kisebb-nagyobb független városállamok sokszínűsége pettyezte az ekkor még igen kezdetleges térképet.
A Biblia ötöt említ közülük, s kettő van, amelyet ti is biztosan ismertek: Szodoma és Gomorra. A három másik kevésbé ismert, Coár, Cebojim, és Adma. Mindegyik városállamnak van nevezve, s úgy tűnik, egymás "szomszédjai" voltak, legalább is azonos területen feküdtek, a Sziddim völgye környékén.
Sok tudós sokféle helyen keresi ezen városok romjait, mind ezidáig azonban eredménytelenül. Ha hinni lehet a legvalószínűbb feltételezésnek, ennek az az oka, hogy a Holt-tenger fenekén kellene keresni őket. Szodoma és Gomorra híres pusztulásakor ugyanis a tenger (tó?) elöntötte a Sziddim-völgyet, amely ma is egy öblöt képez a vízterület déli részén.
Próbáltam utánaásni a másik három városnak is, Coárnak, Cebojimnak, és Admának, de ezeket a településeket még nem tudtak egyértelműen azonosítani a régészek. Viszont biztosan léteztek, hiszen a nevüket más, Biblián kívüli források is említik.
Egy a tuti: ezek a városok nem voltak nagy birodalmak, nem tudtak túl nagy sereget kiállítani. Leigázott alattvalók voltak csupán, s lázadásuk talán eleve kudarcra volt ítélve, de talán bíztak a távolságban, abban, hogy ebben a korban komolyabb seregeket távolra elvinni kisebbfajta csoda lehetett, az utánpótlás megszervezése szempontjából. Lehet, azt remélték, a széthulló birodalom marakodó tagjait jobban lekötik a saját belső problémáik. De túl korán temették rabszolga sorsukat, ahogy a következő részben látni fogjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése