Elég durva hónap áll mögöttem, munkahelyi lavinákkal, "jó papot" megszégyenítő tanulással, a lakás utolsó simításainak befejezésével, és olyan durva influenzával, amit embernek nem kívánok. Ezekhez képest még az is csoda, hogy egyáltalán ennyi haladásról be tudok számolni...
Elkészült ugyanis az első filiszteus dioráma, ami már most a kedvencem. Tessék csak figyelni a gonosz ábrázatot, a lazán tartott, harcra kész bronzkardot, s a két állat szolgalelkű beletörődését a kompozícióba; a szabad, ám rosszat sejtő varjút (karón, ugye!) és a méla öszvért...
A filiszteus figura North Star, zseniális szobrászmunka. A csacsi pedig Marcus barátom érdeme a Tsuba Miniatures részéről. Az útjelző tábla GW-s, asszem Warhammer Fantasyhez volt. A felirat első lefordítójának felajánlok egy sört vagy más nyári üdítő italt, lehet próbálkozni.
A talp, mint rendesen, szabvány hitelkártya méretű plasztiklap, szemcseszóró homok, akvarisztikai kavics. A csacsi "póráza" pedig az a kötöző drót, amivel az elektronikai cuccok kábeleit kötik össze a gyári csomagolásban, tudjátok...
A festéshez főként Citadel festékeket használtam, csak a talajra került némi Vallejo Japanese Uniform, amit Citadel Desert Yellow-val szárazecseteltem, alatta Graveyard Earth és Snakebite Leather, és persze fekete alapozás. A nagyobb sziklák kaptak némi Chestnut Ink és Flesh Wash bemosást is.
A csacsit ellenben az új szerzemény Revell vízfestékekkel dolgoztam meg, értékeljétek ti, szerintem elég pofás színhatást keltenek,a fehér is jó, bár kicsit "tompább", mint a GW-s termék.
És akkor kicsit a más jellegű hírekről. Lezajlott a szavazás úgy nagyjából, amit a blog témaválasztásainak irányzékba helyezésére írtam ki, köszönöm, aki megosztotta a véleményét. Igyekszem is eleget tenni ezeknek, kapásból beszereztem például néhány dobozt a Warlordstól és a Perrytől, ezek értékelésére sort fogok keríteni hamarosan. Ezekből összerakok egy vadi új sereget, ezt is nyomon követhetitek; illetve beszereztem néhány könnyedebb szabálykönyvet, főként félprofi munkákat, ahogy haladok az olvasásukkal, ezekről is regélek majd kicsit. És persze néhány meglepetés is van a tarsolyomban, de tartogassunk valamit a sötét ködbe burkolózó jövőnek is...
Jól néz ki! Gratula, talán a nyár végén már én is újra festhetek. :)
VálaszTörlésKöszi, már készül a többi, csak elég lassan haladok... :(
Törlés