A decemberi időszak mindig kicsit a visszatekintésről szól. Az ember hátrapillant az elmúlt naptári évre, értékeli a múltat, s tervezi jobban csinálni a jövőt. Nekem idén a hobbira egészen minimális időm jutott, gyenge kezdés után az év végére erős visszaeséssel. És sajnos a jövő év is ilyennek ígérkezik.
Hogy valami vidámról is írjak, pár hete újabb nagyszerű leletre bukkantam egy utcai virágárusnál. Ezúttal nem egy kiváló tereptárgyra leltem, hanem végre egy ideális méretű elefántra. Biztos emlékeztek, hogy korábban egy játékbolti gumielefánt képezte a seregem nehézlovasságát, ez azonban irreális méretű volt, a gyalogság még a térdéig sem ért. Kellett helyette egy cserejátékos, emiatt gyakran néztem be kínai csetreszboltokba, eredménytelenül. Végül aztán az Oktogonon, Józsi barátom virágos standjánál egyszer csak megláttam ezt.
Ideális méret, jó kemény anyag (nem porcelán, valami szintetikus gyanta lehet, kemény de könnyű), kicsit bugyuta kialakítás, de van a hátán pofás pokróc. Igaz, át kell festeni, de az legyen a legkevesebb. Tudom, erősen "epic" arányok, kicsit mintha kölyök elefánt lenne, de több hónap keresgélés után úgy döntöttem, 500 forintért ennél jobb sose lesz. Speciel a hajtó nem bír a nyakába ülni, úgyhogy azt még szobrászkodnom kell, de az ilyesmivel megbirkózom azt hiszem. A régi elefánt pedig megy az unokaöcsém játékai közé.
Ennek örömére csaptunk is szerelmemmel egy görbe festegetős estét, s amíg ő a kút tereptárgyat pingálta ügyesen, én a filiszteus parittyásokkal próbáltam haladni valami kínszenvedősen lassú tempóban. Közben elfogyott a pillanatragasztóm, beszáradt egy festékem, egy másikat pedig ennek elkerülése érdekében át kellett fejtenem egy szemcseppentős flakonba (erről majd legközelebb), viszont a szükséges rutin híján csupa dark flesh színű lett a fürdőszoba, ahol csináltam. Úgyhogy minden jó szándék ellenére kész káosz volt a nap.
Kipróbáltam viszont a Művészellátó saját festékét, amiből vettem egy rézszínű metált. Dupla adag kb. 700 ft-ért, kicsit sötétebb, mint a gw-s párja, és sűrűbb is, de teljesen jól fed. Igazán majd nagyobb felületeknél derül ki, mit tud. Remélem, hamarosan elkészülők a Kürtöt Fújó Józsué nevű diorámámmal, amit a lenti kép inspirált kicsit. Mondjuk semennyire sem fog hasonlítani, de ez már egy fejlődési folyamat miatt van, erről majd szintén később, ha elkészül. Na, ezen Józsué testőrei rézpajzsokkal lesznek felszerelve, amin pont jól meg tudom majd vizsgálni a művészellátós anyag tulajdonságait.
Jó néhány könyvbeszerzésem is volt az elmúlt pár hónapban, amikről szintén szeretnék majd beszámolni, de ez a kis év végi rövidposzt most nem alkalmas erre. Viszont számos cikkötlet fogalmazódott meg bennem, amikre talán lesz időm a következő esztendőben.
És hogy mi a terv még a jövő évre? Nos, egyre bizonytalanabbul merek bármit is ígérni. Jó hír, hogy sok figurám van talpra szerelve, így ez nem lehet akadálya a festésnek, a rossz viszont, hogy pár régi cuccom beszáradt, ezért egy beszerzéssel egybekötött mentőexpedíciót hamarosan szerveznem kell, melynek keretében újakat veszek, a régieket pedig cseppentős tubusukba fejtem át.
A cikkek nagyjából megvannak, havi 2-nél többet jövőre sem tervezek, és remélem azt sikerül is tartanom.
Addig is, mindenkinek jó pihenést az év hátralévő maradék hétvégéjére! :)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése