Rövid ókori utazásunkat ott hagytuk abba, hogy a zsidók két csatában leverték a Jordántól keletre uralkodó nagyobb néptörzseket, és megérkeztek a tulajdonképpeni határfolyóhoz, a Jordánhoz. Míg eddig jobbára nyílt ütközetekben jeleskedtek (amik jó eséllyel inkább okosan megtervezett cselvetések és bekerítések voltak), addig a folyó túloldalán várostromokat kellett elkövetniük: a kánaáni törzsek kifejezetten kedvelték a várépítést, és az eddigi vesztes csaták után igyekeztek ezekre támaszkodva megküzdeni az izraelitákkal. Lássuk, milyen sikerrel.
Bibliai csaták
2018. május 13., vasárnap
2018. április 29., vasárnap
A szolnoki REPTÁR - Múzeumlátogatás
2018. április 2., hétfő
A farkasfalka készen áll
Újabb rövid bejegyzés. Évekkel ezelőtt beszereztem pár GW-s goblin farkaslovast, goblin nélkül, mostanra pedig elkészültek. Úgy volt, hogy KoW-ban fogom használni őket, ami nem lehetetlen, de egyenlőre egyszerűbb szabálykörnyezetet keresek, nagyjából a legendás Paper Tigers bonyolultsági szintjén...
Nem egy nagy eresztés, csak némi drybush és wash. Akartam egy talpat nekik, ami kicsit eltér az állandó sivatagos témától, így inkább mocsaras lett. Szerencsére úgy fel vagyok málházva különféle talpdíszítő anyagokkal, hogy egy komplett légió anyagszükséglete sem okozna készlethiányt...

Hely:
Budapest, Magyarország
2018. március 29., csütörtök
Ragad, vagy nem ragad? - olcsó ragasztó teszt
A minap egy kínai boltban járva, kiszúrtam egy érdekes, "cipőragasztó" megnevezésű applikátor anyagot. A vicces 150 Ft-os árkategóriába esett, ezért vettem belőle egyet, csak azért, hogy magamat és persze titeket ismerettel lássalak el arról, hogyan működik makettezésben. S ha már így alakult, megvalósítottam egy régi vágyamat is: összeraktam Gedeont és elit harcosait.
Címkék:
héberek,
hebrews,
makettezés,
ragasztó,
vélemény
Hely:
Budaörs, Magyarország
2018. március 25., vasárnap
Kétoldali erősítések - dárdások és parittyások
Ne örüljön senki, nem lesz heti frissítés, csak végre tényleg volt időm minimálisan haladni. Úgy tűnik, arra a tempóra érdemes beállni, hogy egy-egy festés során befejezek egy talpnyi, előző alkalommal elkezdett figurát, és belekezdek egy érintetlen, alapozott talpba. Ezzel a tempóval 1-1 este alatt ttq-ra el tudok készíteni annyi fickót, hogy kitehessem a polcra az eredményt.
2018. március 18., vasárnap
Harmadszor is parittyások
Két évvel és öt hónappal ezelőtt elkészítettem néhány héber botos parittyás figurát. Ennyi időbe tellett kifesteni őket. Most mit mondjak...
Van még négy sima parittyás héber is. Ezzel a tempóval, 2020 végén jelentkezem újra...
Van még négy sima parittyás héber is. Ezzel a tempóval, 2020 végén jelentkezem újra...
Címkék:
28mm,
figurák,
filiszteus,
héberek,
hebrews,
makettezés,
parittyások
2017. szeptember 17., vasárnap
Újabb antikváriumi leletek - Könyvajánló
E havi könyvajánlómat hagy kezdjem egy kissé vitatható minőségű kiadvánnyal. Megtört ugyanis a jég, életemben először olvastam a legendás Földi Pál egyik művét, melyet a padláson találtam anyósoméknál. Állítólag a sógoromé volt (bár utólag nem lepne meg, ha tagadná ezt.)
2017. szeptember 11., hétfő
A hallgatás ára
Kedves hobbytársak, elnézést az ismételt hosszú csendért a blogon. Munkahelyet váltottam, be kellett szokni, semmire sem volt idő (most sincs, de már kezdtem szégyellni magam az újabb nagy eltűnésért). Illetve ez így nem igaz, olvasni volt, így pár könyvet átnyálaztam, erről lesz hamarost bejegyzés.
Addig is, annyi történt érdemben, hogy vettem két szép ecsetet kint a Sárkány Centerben a műkörmös kínainál.
Ja. Így simán.
És amúgy ajánlom mindenkinek. Műszőr ecsetek, de jófajta, és nagy a választék. 3-500 között vesztegeti őket, olyat érdemes venni, amelyiknek a szőrtőnél zárt a fémrésze. Ezek sokkal tartósabbak, persze azért vigyázni kell rájuk, mert ugye műanyag a szőr rajtuk...
Vettem egy nullásat és egy három-nullásat.

Pár botos parittyás zsidó festegetésénél használtam, nem volt panaszom, ennyi pénzt megértek.
Hónap végéig talán elkészülnek a parittyás fiúk, meg az utolsó filiszteus maradék, kell vennem is jó pár festéket (sorozatban kezdenek beszáradni a régi Citadellek), és akarok írni a Határtalan régészet új megjelenéseiről is. Úgyhogy van cikkötlet dögivel.

Csak annyi időm lenne végre, amennyi tervem...
2017. június 5., hétfő
Filiszteus parancsnoki dioráma
A hosszú hétvége adta extra szabadidőt kedvem volt festegetésre fordítani, (s mivel ezt drága feleségem is jóváhagyta), így aztán nekiestem pár apróságnak.
Először is, a filiszteusoknak nagyon hiányzott már valami vezér, ellensúlyozandó Mózest és Józsuét. Így aztán nekiláttam, és két délután alatt ki is festettem - egészen elfogadhatóan - egy három figurás parancsnoki egységet.
2017. május 22., hétfő
Antikváriumi barangoló - Könyvajánló
Kifejezetten szeretek antikváriumokban, könyvturkálókban megfordulni, mert mindig akad valami nagyszerű a kezembe. Még jobban szeretem a forgalmas tereken felállított, zöld könyves szekereket, mert azoknál mindezt a szabad levegőn élvezhetem - ráadásul nevetségesen alacsony áron vesztegetnek dolgokat. Bár lassan tele a lakás könyvvel, és néhány kiemelkedő munkát már évek óta halogatok elolvasni, nem tudok ellenállni a kísértésnek, ha olcsón jót tudok hazavinni. Lehet, hogy nem lesz elolvasva ebben az évtizedben, de legalább bármikor levehetem a polcról, és belelapozhatok, ha éppen kedvet kapok a témához. A legfrissebb beszerzéseimnek pedig még szerencséjük is volt: nagyrészt elolvastam őket mostanra.
Hely:
Budapest, Magyarország
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)