Kádestől Hormáig - az első csatavesztés

A múlt alkalommal a zsidó nép első hadi "élményét" tárgyaltuk, nézzük most időrendben a másodikat, néhány hónappal későbbről. Fő s gyakorlatilag egyetlen leírásunk erről a csatáról is a Biblia, amely azonban még az ütközet pontos helyét sem közli, csak a támadás kiindulását, és a megvert sereg visszavonulási helyét - ettől függetlenül azonban próbáljuk meg rekonstruálni az eseményeket, hiszen ismét egy érdekes bibliai csata bontakozhat ki előttünk.



Előzmények

Nos tehát, a közel hárommilliósra becsülhető zsidó néptömeg ekkor Kádes-Barneában és környékén táborozik, a második évet számolják azóta, hogy kivonultak egyiptomi rabszolgaságukból. Ez a Kádes (mely nem tévesztendő össze a jóval híresebb másik Kádessel, amely pár száz kilométerrel északabbra fekszik) a Sínai-félsziget felső harmadában található, a Súrba vezető úttól kissé délre. A vidék több napi járóföldön belül víztelen, kopár, hegyes-sziklás környék, ma is jobbára lakatlan kősivatag. Ismét ide teszem nektek a korábbi kis térképünket, tudni kell azonban, hogy ezek hozzávetőleges helyek, a legtöbb helységnek ma nincs, vagy nem tudjuk, hogy mi a megfelelője. Ne feledjük, 3500 évvel járunk napjaink előtt, ekkoriban nem készültek sem pontos térképek, sem aprólékos feljegyzések egy hely vagy város pontos fekvését illetően.

Mielőtt folytatták volna vonulásukat északi irányban, jónak látták egy alapos felderítéssel kezdeni, amelyet, miként a már sokat használt forrásunkból, a Bibliából megtudhatjuk, mintaszerűen végre is hajtottak (megjegyzendő, hogy évszázadokkal később is, a zsidók harcmodorának központi elemét képezte az alapos felderítés, a terep részletes ismerete, az ellenség erejének, helyzetének pontos felmérése, majd pedig a váratlan és gyors rajtaütés). 

A kijelölt felderítők csapata hosszú időt, forrásunk szerint 40 napot töltött ezzel a hadmozdulattal, s mindenre kiterjedő, alapos információkkal tértek vissza. Nézzük is meg röviden, kik éltek akkoriban a Negebnek nevezett hegyvidéken, Hebronban, és úgy általában a mai Izrael területén milyen népcsoportokat találunk. 

Réz csatabárd-fejek

Márvány buzogányfej

Összefoglalóan ma a régészet kánaánitáknak nevezi azokat a sémita népeket, akiknek a nyomaira az archeológusok rábukkantak (lásd a képeket), s akik ekkortájt főként megerősített városállamokban éltek, kicsit hasonlóan a klasszikus hellén kor egymással kereskedő és olykor háborúzó poliszaihoz. Kultúrájuk akkád és sumér gyökerekből táplálkozott, de az egyiptomi befolyás is erősen érződött rajtuk, hiszen területük tulajdonképpen egyiptomi gyarmat volt, még ha elég távoli, s így némi szabadságot élvező gyarmat is. Vallásuk kusza és istenekkel bőségesen ellátott politeizmus volt, rengeteg, ma nehezen érthető és elfogadható szokással (például a bőséges gyermekáldásért feláldozott elsőszülött csecsemőkről sok helyen olvashatunk). Na, de ne az idegeket borzoljuk, legyen elég annyi, hogy eléggé sűrűn lakott, mezőgazdaságra jól használható földterület volt ez, telepettyezve megerődített falvakkal és városokkal, amelyek gyakran viseltek kisebb-nagyobb háborút egymás ellen. Ezért szinte minden férfi jól érthetett a harchoz; íjászathoz, lándzsavetéshez, esetleg az egyiptomi eredetű bárddal és karddal vívott közelharchoz.
Utóbbi forrásból a harci szekeret is átvették, még ha nagyon ritka és egzotikus fegyvernek számított is, s viszonylag kevés hasznát vehették, a terep sajátosságait és a sűrű erődítéseket figyelembe véve. Státuszszimbólumnak mindenesetre megtette a városok elöljárói számára.
Végezetül egy kép, egy ebből az időszakból származó kánaáni szoborról, amely feltehetőleg egy harcost, esetleg egy harci istent ábrázol. Eléggé elnagyolt, de láthatóan a kánaániták szerették sok fegyverrel ábrázolni a harcosokat. A kezeiben talán dárdák vannak, bár az egyik íj is lehet, az övén pedig tegez, vagy kard, tokban. A militarizmus mindenesetre érzékelhető. 

Felvonulás

A felderítők mindezeket látták, s elég kedvezőtlen hírekkel tértek vissza a népvándorló zsidókhoz. Többségük (leszámítva a korábbi cikkben már említett Józsuét, és társát, Kálebet) nem javasolta a területre indítandó hadjáratot, mert kételkedtek saját képességükben, s kevesellték az Isteni támogatást. Szinte lázadást szítottak, és az Egyiptomba való visszatérést szorgalmazták a nyílt ütközetek helyett. A dolog odáig fajult, hogy Mózes végül közölte velük Istenük ítéletét, aki megharagudott a népre lázadásáért. A büntetésük: négy évtizednyi vándorlás a sínai pusztában.

Mózes bejelentése még súlyosabb helyzetet teremtett, mint ami eddig fennállt. Most mégiscsak megszületett egy hadjárat hevenyészett terve, szakadásra került azonban sor, mert Mózes, és a hozzá hűségesek - gyakorlatilag a teljes vezetői réteg - ellenezte a támadást. Felhívták a figyelmet arra, hogy Isten nem lesz velük, az ítéletét már kimondta, s nem fogja támogatni az előrenyomulást. Sokan mégsem rájuk hallgattak, s szerveződött egy ellentábor, - a nevüket nem ismerjük, de közöttük lehettek a kiküldött kémek is, akik a törzsek vezetői közül kerültek ki - akik fegyverbe állították a népet. Mózes azonban a zsidók szent ereklyéjét, a Bizonyság ládáját (vagy ismertebb nevén a Frigyládát) nem engedte felhasználni, a hozzá hűséges papi réteg, és a támogatást jelentő láda nem tartott az offenzívába nyomuló harcosokkal. Mint látni fogjuk, ez végzetesnek bizonyult. 

Ahogy az is, hogy a felderítés eredményeit teljesen figyelmen kívül hagyták, s nyílt frontális támadásban kívántak sikert kiharcolni ellenfeleikkel szemben.

Seregszemle

Vizsgáljuk meg kicsit a támadó izraelita sereget, hogy lássuk, milyen okok vezettek katasztrófális vereségükhöz.
Ahogy már korábban írtuk, a zsidó sereg nem állt tapasztalt harcosokból, igaz, Refidimnél már kóstoltak pofozkodást, de akkor sem tekinthetjük őket veteránoknak. Az ott alkalmazott tömött, szárnyak nélküli harcmodort ismerhették csupán, s még ennél is nagyobb baj volt, hogy tapasztalt vezetőik, Józsué, Mózes, Húr, nem tartottak velük. Sejthetjük, hogy gyakorlatilag alig volt igazi vezető személyiség közöttük.
Lélektanilag legalább ekkora problémát jelentett nem csak a Mózes által kimondott, és vissza nem vont ítélet, de a Frigyláda távolmaradása is. Elképzelhetjük, milyen lelkiállapotban indultak csatába, ismerve saját gyengeségeiket, s tudva, hogy istenük sem lesz velük.

Fegyverzetükről is keveset tudunk, inkább sejtéseink vannak. Mindenképpen könnyű fegyverzetű, főleg lesvetésre és portyázásra alkalmas gyalogos seregről van szó, lovasságuk vagy más fegyvernemük egészen bizonyosan nem volt. Ismerték az egyiptomi fegyvereket, tehát a bárdot, íjat, lándzsát, a görbe, vágásra való kardot, és bizonyosan a parittyát is, vértezetet azonban nem viseltek.

Szemben velük a kánaániták, harcban járatos veteránok voltak, erősebb testalkatúak - legalábbis minden bibliai forrás ilyennek írja le őket, a terepet kiválóan ismerték, és a saját otthonuk védelmében harcoltak, isteneik vélt bizalmát élvezve. Vezéreik sok tapasztalattal bírtak, bizonyosan ki tudtak dolgozni a terepnek és a támadó félnek megfelelő stratégiákat.

Apropó, terep. A fenti kép elég jól illusztrálja, milyen akadályt kellett leküzdeniük a támadóknak. A ma Negev-sivatag néven ismeretes, rendkívül száraz terület egy csaknem 100 kilométer mélységű déli védelmi zónát jelentett Kánaán lakói számára, s ugyan laktak benne, s művelték, de ahhoz semmiképpen sem szolgáltatott volna kellő mennyiségű vizet és táplálékot, hogy egy milliós nagyságrendű "honfoglaló sereg" átvonuljon rajta. Leszámítva persze az isteni segítséget, de a támadók ezúttal nem rendelkeztek azzal.
A terep akadályozhatta az utánpótlás-szállítást is. Szamarak, öszvérek vagy ökrök számára szinte járhatatlan vidékről beszélünk, pedig még a vizet is magukkal kellett vinniük, hiszen a Negevben nincs természetesen vízfolyás vagy állóvíz. A kánaániták ellenben ismerhették a rejtett kutakat és víztározókat, olyan sziklába vájt, kisebb-nagyobb ciszternákat, ahová a ritka esővizet gyűjthették össze. Ebből a szempontból is előnyben lehettek tehát.

A csata

Vagy inkább csaták sorozata. Ezt olvassuk a Bibliában, Mózes 4. könyvében:

"Akkor az amálekiták és a kánaániták, akik azon a hegyen laktak, lejöttek, vágták őket, és szétkergették őket egészen Hormáig."

Nem túl bőbeszédű leírás, megint csak következtetünk. Láthatjuk, hogy egyesített sereggel kerültek szembe, akik ráadásul kijöttek eléjük, tehát az izraeliták későbbi leghatékonyabb fegyvere, a meglepetés nem jött be: tudtak az érkezésükről. Mint a fenti érvekből láthattuk, túl sok esélyük nem volt még a tisztes helytállásra sem. A szétkergették szó arra enged következtetni, hogy az izraeliták visszavonulásba kezdtek, s a kánaániták kitartóan üldözték őket, talán több napon keresztül is. De hol lehet ez a Horma, amit a szöveg említ?

Nos, nem tudjuk pontosan. Egy későbbi részben, Józsué könyvében olvasunk egy Hormáról, a  

"városok, melyek a Júda fiai törzsének határán voltak Edom határa felé délre" 

kezdetű felsorolásban, s ez nagyjából fedné is a környéket, alaposabban betájolni azonban nem tudjuk. Annyi bizonyos, hogy stratégiai méretű vereséget mértek a zsidókra, akik nem próbálkoztak többet ilyen irányú támadással.
Veszteségekről sem tudunk, bizonyosan jelentékenyek voltak azonban, hiszen a zsidóknak fedezniük is kellett visszavonulásukat. A kánaáni seregek saját határaikon túl nem üldözték a támadókat, s a "civilekből" álló táborozó tömegre sem csaptak le, aminek lehetett az oka a zsidók elkeseredett védekező harcának hevessége, de egyszerűen csak az is, hogy a fenyegetés elhárulása után az egyesített seregek nem látták érdemesnek a további bíbelődést. Győztek, és nem érezték többé veszélyes ellenfélnek a vándorló népet.
A lázadó párt vezéreiről semmit sem olvasunk a továbbiakban, feltételezhetjük, hogy megölték őket a csatákban.

A hadjárat felhasználása

A csata és az azt követő üldözés és visszavonulás szerintem kiváló témát adhat egy hadijátékos kampánynak. A korábban már említett amálekita figurák kiválóak lehetnek itt is a zsidók ellenfeleinek, de érdemes melléjük némi nehézfegyverzetű gyalogságot is beszerezni. A Warlord Games által forgalmazott Cutting Edge tematikus készletek szinte bármelyike jó lehet, mindenki az elképzelése és ízlése szerint választhat figurákat a kor seregeiből, a lényeg, hogy érzékeltessék a vértezetből, masszív pajzsokból és nagyobb fegyverekből származó fölényt, egyfajta elit rohamosztag képében, amely akár a sereg fele is lehet.
A zsidóknál ez teljesen hiányzik, és nincsenek papjaik sem, vagy komolyabb vezéreik. Választott játékrendszertől függően érdemes megjeleníteni azt, amennyiben lehetséges, hogy az izraeliták tapasztalatlanabbak, a kánaániták viszont fölényben vannak, több parancsot teljesíthetnek egységeik, vagy vezéreik bónuszt jelenthetnek számukra, stb. 
Küldetések tekintetében az izraelitáknak nincs esélyük megfordítani a csata sorsát, érdemesebb kisebb célokkal rendelkezniük, például kimenekíteni egy vezérüket az asztalról, vagy fedezni egy utat, amíg a sereg többi része visszavonul. Aztán sikertől függően a további játékokban további elszakadásokat és lassító manővereket próbálhatunk ki. Egyszóval lehetőséget ad a téma a sima "küldjünk egymásnak 100-100 figurát, oszt kész" ütközeteknél árnyaltabb, taktikázósabb, küldetés-orientáltabb kalandokra is.