Az év vége mindig a visszatekintések, átgondolások és tervezgetések időszaka, így teszek hát én is.
Hosszú ideje küszködöm, hogy valami fejlődést mutassak fel. Egy darabig az idő hiányával indokoltam a késlekedést, de be kellett látnom, más oka is volt: elveszett a fókusz, nem egészen éreztem, mit akarok kihozni a figurákból. Ennek a blognak köszönhető, hogy megváltozott a helyzet.
Pár napja jutottam el odáig, hogy leírom a gondolataim, hátha sikerül rendet tennem a kusza ötletek és félkész megvalósítási tervek között. S ahogy ezt megtettem, lássatok csodát, fel is sejlettek az irányvonalak.
Félretettem hát a zsidókat, addig ugyanis szimultán akartam haladni mindkét csapattal. Megfogadtam, amíg el nem készül legalább a modellezési rész, nem koncentrálok, csak a filiszteusokra.
És be is indult a munka. A teherszállító öszvér első koncepciója kicsit szegényes volt, a karón varjú nélkül, így alapozás és "bézelés" után vissza kellett kaparnom, és felragasztani még valami terepelemet. Most egészen mutatós, nem?
Aztán itt vannak az íjászok is, mivel csak hatan voltak, sokat szenvedtem, mi legyen velük. Egy talpra sok, kettőre kevés. Aztán rájöttem, hogy hülye vagyok: miért nem konvertálok két figurából lővért nubiai alkatrészekkel?
Szerintem jók lettek, kicsit változatosabb lett a kinézetük az eltérő íjak és tegezek miatt, ráadásul minden talpon csak különböző figurák vannak.
Csináltam pár gyalogos talpat is. Talán emlékeztek, voltak páncélozatlan harcosaim, belőlük lettek az előcsatározók, és bőrvértesek, belőlük pedig a kardos-pajzsos rohamcsapatok. Itt vegyítettem a North Star új, epic méretarányú morcosait a vékonydongájú New Line harcosokkal.
Készülnek a hadi szekerek is. Az elmúlt két hónapban sokat olvastam az ókori harci kocsi használatáról, de nem jutottam végeredményre, erősen megoszlanak ugyanis a vélemények tudós körökben is a szekerészek fegyverzetéről. Végül a pontos történelmi tudás helyett győzött a fluff és a praktikum. Jópofa tomb kings bitzeim voltak ugyanis, emiatt lett gerelyhajítós változat megépítve.
Végezetül a király és kísérete, egy kürtös, egy "zászlós" és egy testőr került talpra. Létezik ilyen készlet a Warlord Gamestől, akartam is rendelte, de sajnos a beszerzési csatornám eldugult, ezért magam konvertálgattam valami értékelhetőt (A pajzsokat még nem mindenhol ragasztottam fel, a festés megkönnyítése miatt).
És akkor pár mondat a sereg - és a blog jövőjéről. Januártól minden felesleges időt csak festésre szánok. A szükséges felszereléseket beszereztem, van alapozóm, ecsetek, háromféle lazúr a dippinghez, base-elési segédanyagok. A bemutatott csapatokat színen akarom tudni félévig legkésőbb. Új beszerzést hozzájuk nem tervezek egyenlőre; természetesen a Sherden nehézgyalogság még szükséges, hogy teljes legyen a palettám, de azért nem ez az elsődleges.
Cikkek terén sok ötlettel el vagyok látva, hiszen elkezdtem két sorozatot, melyből az egyik az ókori csörték ismertetését vállalta fel, s amelyhez sok jó témával adós vagyok még Merom vizeitől a Tábor-hegyi csatáig.
A másik pedig ennek a kornak a jellemző fegyvernemeivel foglalkozna, s a tevék mellett az elefántok, a harci kocsik és a korabeli ostromeszközök is figyelmet kapnának a cikkek között. Csak hát az idő, ugye: amit ezek megírására szánok, a festési tempusból kell lecsippentem.
És remélem a blogbejegyzéseket is gyakorítani tudom a jövő esztendőben, a nagyérdemű mind nagyobb érdeklődésére tartva számot! Addig is, mindenkinek minden jót, történelemben és figurafestésben gazdag évet kívánok!
És remélem a blogbejegyzéseket is gyakorítani tudom a jövő esztendőben, a nagyérdemű mind nagyobb érdeklődésére tartva számot! Addig is, mindenkinek minden jót, történelemben és figurafestésben gazdag évet kívánok!
B.U.É.K!
VálaszTörlésSzépen gyarapodik a sereg, és biztos pénzügyi alapokon, amint látom. :D
Hiába a háborúhoz három dolog kell: Pénz, pénz meg egy kis pénz.
Viccet félretéve, tényleg nagyon ígéretes projekt.
Köszi szépen, igyekszem. Remélem félév végére tényleg ki tudom festeni ezt az összesen 8 talpnyi figurát, mert akkor az év végéig elkészítem a zsidókat is, és indulhat egy bemutató játék... Már csak játékos kell, meg egy szabályrendszer. :)
Törlés