Szokták mondani, minden rosszban van valami jó. Ez cseppet sem vigasztaló általában, kivéve, ha a rosszat nem te szenveded el, a belőle származó jót viszont kiélvezed. A Támaszpont nevű wargame bolt rövid agónia után kiszenvedett, viszont az árukészletétől 40% árengedménnyel akartak szabadulni. Így aztán lecsaptam egy doboz birodalmi flagellánsra - hiszen ez majdnem félár - és kis munkával egy izraelita osztagot konvertáltam belőlük. Lássuk, hogyan.
A nazireusok
- Minden szőlőtermék: szőlő, aszalt szőlő, bor és a szőlőből készített ecet fogyasztásától,
- haj, szakáll vagy bajusz levágásától,
- holttest (akár családtag holttestének) megérintésétől.
És sokszor "teljesen Istennek lettek szentelve", vagyis a szülők tették ezt a fogadalmat gyermeküknek, mely az azok egész életére kiterjedt: Sámson és Sámuel például már a születésük előtt ki lett jelölve, amiért különös áldásokban lett részük: Sámson emberfeletti erővel, Sámuel pedig próféta szellemmel lett megáldva." (forrás: wikipédia)
Ez egy elég elterjedt szokás volt, éppen ezért szeretnék megjeleníteni, mind fizikailag, mind a szabályrendszerben ilyen személyekből álló osztagokat. Normális figura azonban nincs hozzájuk, pláne nem műanyagból, amiből szinte a teljes zsidó seregem van.
Ez egy elég elterjedt szokás volt, éppen ezért szeretnék megjeleníteni, mind fizikailag, mind a szabályrendszerben ilyen személyekből álló osztagokat. Normális figura azonban nincs hozzájuk, pláne nem műanyagból, amiből szinte a teljes zsidó seregem van.
És itt léptek a képbe a flagelánsok, akik szakadt csuhát viselnek, bozontosak, szakállasak... Adta magát a dolog.
Nézzük a dobozt. A GW-től ismerhető, jó minőségű, kemény műanyag kereteket kapunk, 10 figurával (ennyi pénzért egyébként pofátlan dolog, de nem akarok a GW üzletpolitikájába belemenni) és rengeteg apró kiegészítővel, aminek a 90%-át nem fogom tudni sose használni. Ráadásul a GW méretaránya eléggé epikus, vagyis egy normál 28mm-es figura sovány, gyomorbeteg törpének tűnik a Warhammer figurák mellett. Ennek fő oka a túl vastag végtagok, amit természetesen könnyen tudok orvosolni. Volt is elfekvőben egy készletem - nagyon jó készlet az Agemától, korai római velitesz gyalogság - amiben felesleges, "ingujjas" karok sorakoztak. Ezeket elő is szedtem, s a Wargames Factory núbiai gyalogos dobozából is felhasználtam néhányat, hogy ne legyen túl egysíkú. A jobb kezekben szorongatott római gladiuszokat le kellett metéljem, s hosszú karddal helyettesítsem, de így már egészen jó lett. Sajnos a fejekkel csehül állok, összesen 3 félét tudtam hasznosítani, a többinek a szeme, szája, vagy az egész feje be van kalodázva, esetleg nincs szakálla, haja, ami nazireusnál, ugye, lehetetlen. A pózok viszont a flagellánsok dinamikus beállásai miatt eléggé hatásosan sugározzák azt az erőt, amire egy ilyen elit hitharcos osztagtól számítani is lehet.
Két talpnyit készítek belőlük, ami 8 figurát emészt el. A maradék kettőt Mózes mellé akarom adni, így készítve egy vezéri diorámát, de erről majd még gondolkodom.
És persze a szabályrendszerben is meg akarom jeleníteni, hogy ők különleges harcosok. Erről még keveset írtam, de masszív gondolatokkal dolgozom az ügyön. Sokak előtt nem titok, hogy erősen rokonszenveztem a Paper Tigers nevű szabályrendszerrel, melyet Don Bailey kolléga készített, és ingyenesen hozzáférhető, mert rendkívül egyszerű, mégis gyors, pörgős és élvezetes játékmenetet tesz lehetővé, modern csaták lejátszására. Természetesen egyszerűsége miatt rengeteg kritika is érte a komolyabb wargame-ek kedvelőitől, éppen ezért nem akarom változatlanul hagyni, kell bele néhány kiegészítő szabály. A címét mondjuk már tudom: Paper Chariots. :)
Szóval, ebben a rendszerben valami egyszerű, de erős képességet kapnának, akár véletlenszerűen kiválasztva, hogy a játék egy-egy körében Isten éppen az erejüket, a gyorsaságukat vagy a szívósságukat áldja meg.
Lassan egyébként talpon van mindkét sereg, hamarosan kezdem a festést. Remélem gyorsan fogok haladni a quickshade technikának köszönhetően...
Szóval, ebben a rendszerben valami egyszerű, de erős képességet kapnának, akár véletlenszerűen kiválasztva, hogy a játék egy-egy körében Isten éppen az erejüket, a gyorsaságukat vagy a szívósságukat áldja meg.
Lassan egyébként talpon van mindkét sereg, hamarosan kezdem a festést. Remélem gyorsan fogok haladni a quickshade technikának köszönhetően...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése