2015. március 16., hétfő

Egy Revell-katalógus kínálatából

Egy ideje már magabiztosan vallom: a házasságnak csak előnyei vannak. Főleg, ha az ember felesége játékboltban dolgozik, ahol történetesen Revell cuccokat is tartanak. S ha az ember makettezős-hadijátékos blogot ír, már csak egy hazahozott termékkatalógus kell a következő cikk témájához. Ahogy ez történt most is. A továbbiakban néhány, frissen kipróbált termékről olvashatjátok gondolataimat. (A cégtől egy forintot sem kaptam a blogbejegyzésért, pedig jó lenne...)



Revell Plasto

A Plasto valami olyasmi, mint a GW-nek a folyékony green stuff, csak annál sooookkal olcsóbb.
Tubusus kiszerelésű, elég bőséges, pocsék szagú lötyi, az illesztési hézagok és kisebb hibák kitöltésére. A green stuff tégelyes változatához nem volt szerencsém, így összehasonlítgatni nem tudok. Ez a holmi kicsit nehezen kezelhető, túl folyós lötyi. Gyakorlatilag percek alatt megszárad, minimális összehúzódást produkál, nem reped. Nem kőkemény holmi, inkább afféle erős gumi hatást ér el, a felűletről inkább kapirgálható, mint reszelhető. Lyukat jól töm, formázni azonban szinte lehetetlen. Ilyen célokra marad a kétkomponensű putty, kisebb hézagok tömítésére azonban gyors és olcsó megoldás - igaz, a használatát szokni, tanulni kell. Egynek elmegy.

Revell Contacta Professional

A cég műanyag ragasztója. A kisebb kivitel 700, a kétszer akkora 1100 forint körüli, ez utóbbi 5 grammal tartalmaz több ragasztót, mint a GW-s konkurens, amit nem próbáltam, tehát hasonlítgatni megint nem tudok. Kivitele a szokásos tűs, ami egyébként igen ötletes, preciz, nem csöpög, csak sajna a tű kicsit könnyen kijön a tubusból. Szerencsére visszadugható, csak vigyázni kell rá, na.
Próbáltam műanyag figurán, GW-s tereptárgyon, CD lemezen, mindet jól fogta, elég gyorsan köt is. Állítólag műgyantára nem tökéletes.
Bevallom, ezt a holmit fogadtam a legnagyobb kétséggel, de végül nagyon bevállt, jó szívvel ajánlom a tisztelt hobbitársaknak.

Revell Painta ecsetek

Sokféle kiszerelésben kaphatók, én a kezdőkészletekhez adott, nagyobbacska méretűeket próbáltam ki, 2-es és talán 4-es méretűt. Korábban már volt tapasztalatom a Luxus fantázianevű ecseteikkel, azokat szerettem, nem szórta a szőrt, és a vastag nyél számomra priceless. Ezek a nagyobbak vékony nyéllel jöttek, ami nagy fekete pont, de a szőrt ezek is jól tartják, bár nekem túl puhák, össze-vissza hajlong festésnél a pemzli. Viszont pontosan lehet vele dolgozni, nem maszatol, tisztességes iparosmunka a szőrök trimmelése, nem lóg ki, nincs vele baj. Nagyobb makettekhez, tereptárgyak festéséhez jók, az áruk is jó, főleg a hat darabos szettben. Azért nem egy Kolinsky vörösnyest, de ez is egynek elmegy.

Revell Aqua Color

Nem tudom, ki hogy van vele, nekem újdonság volt, hogy a Revell gyárt vizes akrillt. Gyorsan vettem is egy pár színt. Nos, a csomagolás ezzel a tégelykupakkal zseniális, az évtized innovációja. A festék maga kicsit felemás. Persze lehet, hogy csak az enyém volt valamelyest öregebb a kelleténél, de túl sűrűnek találtam, felvizezve azonban elég jól terült és fedett. Jól száradt, és jól keveredett is (persze csak másik Revell festékkel próbáltam), de az általam kipróbált színek azért nem voltak a legszebbek, talán a pigment sűrűsége maradt el a Vallejotól, nem is tudom. Valahogy nem voltak élethűek. Néhány 70-es sorozatú szürkét, a 04-es fehéret, és egy Hellblau nevű sápadt-kéket próbáltam ki, azonos tapasztalatokkal. Az ára viszont igen korrekt, 600 ft alatt is hozzá lehet jutni egy tégelyhez, legálisan. :)

Egyelőre ennyi. Szerezni akarok még a szerszámaikból, ez a jövő hónapra marad, illetve van egy Color Stop nevű maszkoló holmijuk, erre is nagyon kíváncsi leszek. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése