2016. augusztus 14., vasárnap

Hosszabb csend után - Midiánita elit testőrség

Szeretnék megnyugtatni (vagy éppen elkeseríteni?) minden kedves olvasót, hogy nem tűntem el, csupán összecsapott fejem felett a munka, a nyár, és sok más egyéb dolog hulláma.
De azért haladgatok, sok cikk készül és formálódik, festegettem, ragasztgattam is mostanság, lesz majd erről is pár beszámoló. A nyáron meglátogattunk családosan néhány műemléket, amely talán ezen a blogon is érdeklődésre tart majd számot, és kutatok-elemzek néhány ókori csatát is könyvek, wikipédia-bejegyzések, no meg persze a Biblia nyomán, ezeket sem tagadom meg a nyájas olvasótól. Addig is, tisztelt türelmeteket kérem.
S hogy ne legyek teljesen off-topic, azért egy kis modellezést megmutatok.


Úgy gondoltam, a midiániták is megérdemelnek valamiféle elit testőrséget, sajnos azonban semmiféle feljegyzés nem maradt arról, hogy lett volna közöttük ilyen.
Ezért a vezér testőrségét alkotó idegen zsoldosokat jelenítettem meg. A test Wargames Factory nubiai gyalogság, a karok Warhammer flagelláns ingujjak. Fejeket vegyesen válogattam, kettő szintén flagelláns, a másik kettő pedig Perry mahdista dobozból való.


Az alap itt is plasztikkártya lett, köszi Lidl. Kipróbáltam viszont a lábakhoz rögzített alap eltávolítását az egyik figurán, és egy sziklára állítottam, vadul ordibáló-ugrándozó pózban, de kicsit eldőlés veszélyesen. Ezen biztosan pozicionálok még, nem marad így. 

Ezen a képen két apróságra hívnám fel a figyelmet, az egyik a bal oldali figura koponya-fétisizmusa. Az övére rögzítve afféle "tarsoly" akar lenni az emberi koponya, a bot végén a buzogányfej viszont bronzszínre lesz kifestve, nem igazi koponyát akar imitálni, csak egy "díszes" fegyvert. S mint látható, az első képhez képest a pajzsot is lecseréltem, filiszteus-stílusúra. 
A másik fickónak a pajzsa "ki van fordítva", vagyis ez a belső oldala lenne, de a gombot levágtam az originál helyéről, és erre a felére ragasztottam vissza, ahol eredetileg az ökölnek szánt lyuk volt. 


A sziklán álló ordító fickó az Agema Velites dobozból kapta a tőrt is (csak a markolatot cseréltem le egy Warhammer Tomb Kings főgenya szakálldíszére) és a pajzsot is (annál pedig a pilumok fejét vágtam le és ragasztottam a helyére más lándzsafejeket). Az elöl álló, kissé őrült fazon feje flagelláns (levágtam róla egy kalodát, és aláputtyztam egy nyakat), akárcsak az övén lógó kétfarkú üstökös dísz, lándzsája a núbiai dobozból, pajzsa a Perry szudániaktól van.
Eléggé vegyes felvágott az egész banda, de kifestve - remélem - nem lesz szembetűnő ez a kis eklektika az alkatrészek terén.

Nos, ennyit mára. Legközelebb festéssel jelentkezem, no meg némi történelmi adalékokkal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése